Szent
Jakab apostolnak, Zebedeus fiának ünnepe. Az apostolok közül ő
szenvedett először mártírhalált. Sírját Compostelában
tisztelik.
Máté
20,20-28. Jakab, Zebedeus fia
20Akkor
odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és leborult
előtte, hogy kérjen tőle valamit. 21Megkérdezte
tőle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy – felelte –, hogy két
fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön
országodban.” 22Jézus
így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt
a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték.
23Erre
ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és
bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat
illeti, akiknek Atyám szánta.” 24A
többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. 25Jézus
azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk:
„Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak
a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. 26A
ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni,
legyen a szolgátok, 27s
aki első akar lenni, legyen a cselédetek. 28Az
Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő
szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.”
Jézus
a Galileai-tó partján találkozott Jakabbal és meghívta őt, hogy
testvérével, Jánossal együtt kövesse. Azonnal meghallotta Jézus
hívását, és követte őt. Ezzel vette kezdetét a „nagyobbik”
Jakab – megkülönböztetendő a másik Jakabtól – tanítványi
küldetése. A többiekkel együtt ő sem értette meg mindig az Úr
szeretetének életére vonatkozó tervét, és akárcsak a többiek,
ő is engedett a kísértésnek, hogy sorsa elrendezését kérje, és
abban a saját szerepét. Valójában tanítványnak lenni
mindenekelőtt azt jelenti, hogy a Mestert hallgatjuk, nem pedig azt,
hogy a saját helyüket keresgéljük. Sajnos könnyű engedni a
kísértésnek, hogy a saját magunk mesterei legyünk. Ez néha
alattomos módon következik be, például akkor, amikor
megpróbáljuk, ahogyan ma divatos szóhasználattal mondják,
megvalósítani önmagunkat. A tanítvány nem arra hivatott, hogy
megvalósítsa önmagát, sem pedig arra, hogy hirdesse a saját
eszméit. Az önmegvalósításhoz ki kell lépnünk magunkból, és
nem a középpontba vagy az első helyre kell állnunk! A
tanítványnak mindenekelőtt a mesterére kell hallgatnia, hogy
hasonlóvá válhasson hozzá, és hogy megkaphassa tőle küldetését,
amit be kell majd töltenie. A tanítványi lét azt jelenti, hogy
szorgalmasan követjük az Urat, és folytonosan hallgatjuk Isten
Szavát. Ebben az értelemben nem lehet egyszer és mindenkorra
tanítvánnyá lenni. Mindennap el kell határozni, hogy
meghallgatjuk Szavát és amellett dönteni, hogy követjük őt. A
Máté elbeszélésében szereplő epizód arra a nehézségre mutat
rá, amellyel mindannyian szembe találjuk magunkat, ha követjük az
Urat. A két fiú anyjának kérése, hogy gyermekei Jézus jobbján
kapjanak helyet, nem volt ártatlan, és a többiek féltékeny
reakciója nem is várat magára. Jézus türelmesen helyreigazítja
őket, és tovább tanítja őket. Jakab pedig, aki talán nem is
értette meg teljes egészében Jézus válaszát, nem hagyja el,
hanem követi és hallgatja őt. Kész volt elfogadni a
helyreigazítást is a Mestertől, amikor túlzott buzgalmában az ég
tüzét arra akarta használni, hogy elpusztítsa vele azokat a
szamaritánusokat, akik nem akarták befogadni Jézust. A feltámadt
Jézussal való találkozása, és az, hogy a szívébe fogadta a
Szentlelket, az evangélium tanújává teszik, egészen a
vértanúságig. A hagyomány szerint ő volt az első apostol, aki
mártírhalált halt. Azon a napon Jakab ugyanabból a kehelyből
ivott, melyből annak idején Jézus. Élete a Mester életéhez vált
hasonlatossá: odaadta másokért. Ezt kérte tőle Ura, és Jakab a
végsőkig engedelmeskedve beteljesítette a küldetést, amit Jézus
rábízott. Egy antik keresztény bölcs, David Nicetas énekelte:
„Örvendj Jakab, fiatalon a mennyei királyság első helyét
kérted; férfivá érve méltóvá lettél az Úr melletti első
helyre dicsőségében.
Imádság
az apostolokkal
