Július 10., hétfő

91. zsoltár – Istenem, benned bízom! 

1 Aki a Fölséges védelmében lakik,
aki a Mindenható árnyékában él,
2 az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem,
Istenem, benned bízom!
3 Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából.
4 Szárnyaival oltalmaz,
tollai alatt menedékre lelsz,
hűsége a védőpajzsod.
14 „Hű volt hozzám, azért megmentem,
védelmezem, mert ismeri nevemet.
15 Ha hozzám fordul, meghallgatom,
minden szükségben közel vagyok hozzá,
megszabadítom és dicsőséget szerzek neki.

A 91. zsoltár az Istenbe vetett bizalomról elmélkedik. Miközben ebben erősíti meg a hívőt, a bölcsesség mestere meg is okolja állítását: aki a Fölséges védelmében lakik, a Mindenható árnyékában tölti az éjszakát (vö. 1.). Aki Isten árnyékában lakozik, aki az ő házában él, azt Isten megvédelmezi, hogy ne sújthassák a gonosz cselszövései. Ám nem csak erről van szó. Ha a hívő Isten házában lakozik, azaz hagyja, hogy ez a ház bevonja őt életébe, ha résztvesz a tanítványok közösségének életében, azt Isten elhalmozza bölcsességével is. Más a helyzete annak, aki csak egymagában él, aki nem lát túl önmagán, aki saját szokásainak rabja, az távol kerül az Úr bölcsességétől és a gonosz prédájává válik. Aki Isten házában lakik, az tudja, hogy az Úr az ő erőssége és belé helyezheti minden bizodalmát. A zsoltáros így énekel: „Így szólok az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” (2). Az egyetlen módja annak, hogy bölcsen éljük életünket és napjaink során ne essünk a csapdákba, amelyeket az ellenség újra és újra elénk állít az, hogy Istenre szegezzük tekintetünket, mondja a bölcsesség tanítómestere. A zsoltáros tovább tanítja a hívőt és arra buzdítja, hogy ne aggódjon: „Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából” (3). Könnyen előfordul velünk, hogy saját énközpontúságunk csapdájába esünk, hogy szívünk hideggé válik és nem az Úr felé tartunk, hogy elhanyagoljuk a testvéreket és a szegényeket. A vadász, amelyről a zsoltáros beszél, a sok kísértést testesíti meg, amelyet mindegyikünk megtapasztal. Ha megadjuk magunkat ezeknek a kísértéseknek, az azt jelenti, hogy engedjük, hogy a gonosz győzedelmeskedjen bennünk és körülöttünk. Ha az Úrban bízunk, ő megóv minket. Szép az a kép, amelyet a zsoltár használ: „Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod” (4).  Jézus szavai jutnak eszünkbe,amikor sír Jeruzsálem felett, mert az nem hallgatott a prófétákra: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk a szárnyai alatt összegyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!” (Mt 23,37). Párhuzamba állíthatjuk a közösséget az árnyékkal, amellyel Isten óv bennünket: aki hagyja, hogy Isten szeresse, azt ő meg is óvja, aki hagyja, hogy Isten befogadja, azt védelmébe vonja. Érthető a zsoltáros kitartása, amellyel arra buzdít, hogy maradjunk az „Úr házában”, hogy részt vegyünk életében és az ő álmában. Aki a közösség kötelékében marad, az az Úr kötelékében marad. „Hű volt hozzám, azért megmentem, – folytatja a zsoltár – védelmezem, mert ismeri nevemet” (14). A felhívás, hogy ismerjük Isten nevét, azt jelenti, hogy hallgassuk Isten Szavát, éljük meg a közösségben, és vegyünk részt az Úr álmában, hogy az ő szeretetét megismerje a Föld minden népe. Kötődésünk ehhez az álomhoz szinte kötelezi az Urat, hogy hallgassa meg imádságunkat, hogy fordítsa felénk tekintetét és védelmezzen meg az élet útján: „Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá” (15).
Imádság a szegényekért