Jn 20,1.11–18. Az
üres sír
A mai liturgia Mária
Magdolnára emlékezik. Magdalából származott és találkozott
Jézussal, aki „hét gonosz lélektől” szabadította meg. Attól
kezdve követte őt és nem is hagyta el többé sem életében, sem
halálában. Az evangéliumban az üres sír mellett látjuk őt,
zokogva. Elvitték Urát. Elvesztette azt az egyetlen embert, aki
megértette őt, ezért fut és keresi még a halott Jézust is. Mi
milyen ritkán fakadunk sírva az Úr elvesztése miatt! Mária
viszont vigasztalhatatlan. Mindkét angyaltól és a „kertésztől”
is azt kérdezi, hol van Jézus. Egyetlen törekvése az, hogy
keresse és megtalálja a Mestert, semmi más nem érdekli. Ő az
igazi hívő példája, aki keresi az Urat. Még a „kertészt” is
megkérdezi. Saját szemével látja Jézust, de nem ismeri fel, amíg
az Úr nevén nem szólítja. Ez történik velünk is, amikor az
evangéliumot hallgatjuk. Nem a szemünkkel ismerjük fel Jézust,
hanem a hangjáról. Az a hangvétel, az a hangsúly, a szívét már
korábban is oly gyakran megérintő gyengéd szeretettel kiejtett
név: mindez lerombolja a korlátot és Mária felismeri Mesterét.
Ha egyszer is hallottuk, nem felejtjük el soha többé. Krisztus
hangját, az evangéliumot nem lehet elfelejteni. Ha csak egy pillanatra
halljuk is meg, soha többé nem mondunk le róla. Ha bensőséges
viszonyban vagyunk az evangéliumi szavakkal, akkor bensőséges
viszonyban vagyunk az Úrral, hiszen az evangéliumon keresztül
láthatjuk őt, találkozhatunk vele. Mária a mester lába elé veti
magát és olyan szenvedélyes szeretettel öleli meg, mint aki
megtalálta a legfontosabb embert az életében. Ám Jézus azt
mondja neki: „Engedj (…) Inkább menj el testvéreimhez”. Az
evangéliumi szeretet olyan energia, amely arra ösztönöz, hogy
továbbmenjünk. Nem magától értetődő, hogy az apostolokhoz fut
Mária. Jézus olyan asszonyra bízza feltámadása örömhírét,
aki gyenge, aki nehéz életet tud a háta mögött. Mária félhetett
volna attól, hogy nem hisznek neki, hogy megszólják majd, ahogy
sokszor mi is azt hisszük, hogy képzelődik, aki hisz abban, hogy
létezik a halálnál erősebb szeretet, hogy a könnyeket egyszer
letörlik majd és, hogy az élet legyőzi a halált. Mária ismét
meghallgatta az Úr szavát és még nagyobb öröm töltötte el,
amikor a tanítványokhoz futott, hogy mindannyiuknak hírül adja:
„Láttam az Urat”. A találkozás Jézussal mindent mozgásba
lendít. Amit kapunk, az nemcsak a miénk, hanem mindenkivel meg kell
osztanunk. Az Úr adja, hogy megfertőzze, bejárja a világot.
Sietve kell továbbítani, ahogy Mária Magdolna is tette! Ő a bűnös
asszony, az Evangélium első hirdetője lett. Már nem fél, mert
szilárdan hisz Jézus szavában. Ő az igaz hívő példaképe, aki
megmutatja életével az el nem halványuló reményt. A bizánci
hagyomány szerint ezért hívjuk ezt az asszonyt az “apostolok
apostolnőjének”.
Előesti imádság
