Kivonulás 15,1-6. Mózes és Izrael népe győzelmi éneke
Akkor Mózes és Izrael fiai ezt az éneket énekelték az Úrnak:
»Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset
művelt,
lovat és lovast a tengerbe vetett!
Az Úré az én erőm és dicsérő énekem, mert ő lett az én
szabadulásom.
Ő az én Istenem, hadd dicsőítsem,
Atyámnak Istene, hadd magasztaljam!
Olyan az Úr, mint hős harcos:
Mindenható az ő neve,
a fáraó szekereit és seregét
a tengerbe vetette, válogatott vezérei elmerültek
a Vörös-tengerben.
Hullámok borították el őket,
miként a kő, a mélységbe süllyedtek.
Jobbodat, Uram, megdicsőíti ereje,
jobbod, Uram, az ellenséget megverte.
Mózes éneke azt ünnepli, hogy Izrael megszabadult a
szolgaságból. Ami a tengeren való átkeléskor történik, az sokkal több, mint egy
átkelés, amely az egyiptomi fogságból a szabadság felé vezeti Izraelt. A
tengeren való átkelésben megvalósul az, amit a húsvét ünnepel és énekel: átmenet
a halálból az életbe. Izraelt egy halált hozó hatalom fenyegette (vö.: Kiv 2),
amelynek egyértelműbb szimbolikus kifejeződése a Kivonulás könyvének 14.
fejezetében mutatkozott meg, a fáraó seregének leírásával, amikor a tengerhez közeledtek.
Az átkelés éjjel történik meg. A kozmikus sötétség az – amelyet Isten tűzoszlopban
és felhőben való jelenléte legyőzött –, amely elől Izrael a hajnal fénye felé
megy. De a szabadulást meg is kell énekelni, nem elég átélni. Ha nem ismerjük el,
hogy ami történt, az Isten műve és nem a saját magunké, akkor minden hiábavaló.
Ez az értelme az imádságnak és a liturgiának, amikor felismerjük mindazt, amit
az Úr véghezvisz az életünkben, énekkel és a szertartás örömteli
megismétlésével lehetővé tesszük, hogy majd ismét véghez vigye. Mózes éneke
felidézi a gonosz erejét, amely el akarja süllyeszteni azt a kis népet. Seregről,
mélységről beszél. Az Ószövetség az Urat gyakran harcosként mutatja be. Ezzel
jelzi erejét, amely legyőzi a gonosz hatalmakat. Egyébként Szent Pál is arra
hívja a keresztényeket, hogy öltsék magukra „Isten fegyverzetét” (Efezusi
6,13), hogy felvegyék a harcot és ellenálljanak „a gonosz napon”. Ha az ember ünnepli és énekli azt az erőt, ami
az Úrtól jön, az már maga is egy győzelem, mert az imádságban, a magasztalásban
felismeri, hogy Isten soha nem hagyja tanítványait a gonosz karmai között, akkor sem, amikor az legyőzhetetlennek
tűnik. Ebben a világban, ahol a gonosz erői olykor nagyon erősnek és
kiszámíthatatlannak látszanak, énekeljük az esti imádságban az Úr győzelmét,
hogy elérjen a föld minden szegletébe, legfőképpen oda, ahol a gonosz legyőzhetetlennek
tűnik.
Imádság a szegényekért
