7 Lám,
egy szegény kiáltott s az Úr meghallgatta,
minden szorongatásból kiszabadította.
8 Az Úr angyala védőfalat emel,
s körülveszi az igazat, hogy oltalmazza.
minden szorongatásból kiszabadította.
8 Az Úr angyala védőfalat emel,
s körülveszi az igazat, hogy oltalmazza.
10
Féljétek az Urat, ti szentjei,
akik őt
félik, nem szenvednek hiányt.
11 A fiatal
oroszlán nyomorog és koplal,
de akik
az Urat keresik, nem szűkölködnek.
12
Gyertek, fiaim, és hallgassatok rám,
az Úr
félelmére tanítalak titeket.
13 Ki az,
aki élni akar?
Ki kíván
sok évet, hogy élvezze a boldogságot?
A
zsoltáros Isten szegényei közé tartozott, azok közé a hívők közé, akiket
általában nem tartottak sokra, sőt gyakran megvetették és kirekesztették őket.
Az Úr viszont szereti és nagyra becsüli őket: letekintett rájuk, meghallgatta
őket, hallgatott kiáltásukra és segítségükre sietett. A zsoltáros ezért
énekelheti: „Lám, egy szegény kiáltott s az Úr meghallgatta, minden
szorongatásból kiszabadította” (7). Ez a kiáltás olyan szívből fakad, amely
telve van bizalommal Isten iránt. A zsoltárok gyakran ismétli ezt a gondolatot:
„Hiszen ő nem szégyellte, nem vetette meg a szegény nyomorát, nem rejtette el
előle arcát, meghallgatta, amikor hozzá kiáltott” – énekli a 22. zsoltár (25).
Milyen szép Isten válasza, aki elküldi angyalát, angyalok egész seregét, hogy
körülvegyék az igazat, az Úr szegényeit, akiket a gonosz szorongat, s megóvják
és megszabadítsák őket: „Az Úr angyala védőfalat emel, s körülveszi az igazat,
hogy oltalmazza” (8)! Nem egyedül vívjuk azt a háborút a gonosz ellen, aki
rabságában akarja tartani a szegényeket és a gyengéket. Sőt, inkább mi hagyjuk
magára az Urat. Ő viszont közbelép, elküldi védelmünkre szent angyalát. Ő győzi
le a gonoszt és szabadít meg minket. A 127. zsoltár így figyelmeztet: „Hogyha
az Úr nem őrzi a várost, az úr hiába őrködik fölötte” (1). A zsoltár felsorolja
azokat az érveket, amelyek amellett szólnak, hogy az Úrban bízzunk: az Úr
válaszol annak, aki őt keresi; meghallgatja a szegények kiáltását; nem engedi,
hogy hiányt szenvedjen az, aki őt segítségül hívja; közel van ahhoz, aki
szereti őt; és megmenti azt, akit lesújtottak. A hívő ember szavait ezért
hathatja át a szilárd és mély bizalom. S ha kemény csapások sújtják is, amit
minden igaz megtapasztal, mégsem inog meg az Úrban, és bizalma nem rendül meg.
Később ezt mondja: „Sok nyomorúság éri az igazakat, de az Úr valamennyiből
kimenti őket” (20). Ezért hívja a hívő embert, hogy bizakodjon az Úrban és
egyedül belé vesse bizalmát: „Gyertek, fiaim, és hallgassatok rám, az Úr
félelmére tanítalak titeket” – buzdít a zsoltáros (12). Mindannyiunknak
hallgatnunk kell rá, hogy megtanuljuk „az Úr félelmét”, hogy engedjük, hogy Ő
és Igéje vezessen, s így az ő útjain járhassunk, tanításait követve. A zsoltár
záró sora az üdvösség útjára kérdez rá: „Ki az, aki élni akar? Ki kíván sok
évet, hogy élvezze a boldogságot?” (13). A választ az előző szavak hordozzák:
az üdvösség útja az, amelyen az Úr jár, vagyis meg kell hallgatni a szegények
kiáltását – érkezzék az közelről vagy távolról –, és melléjük kell állnunk,
hogy megszabadítsuk őket a rossztól. A zsákmányra vadászó éhes oroszlán,
amelyről a zsoltáros beszél, a szegények mellett ott találja majd a hívőket,
hogy megvédjék és megszabadítsák őket a gonosztól. A hívő tudja, hogy az Úr
jóval előttünk meghallotta a szegények kiáltását, és minket küld, hogy
angyalaiként oltalmazzuk őket.
Imádság a szentekkel
