Július 29., szombat

Mártára emlékezünk, aki befogadta a házába az Úr Jézust.

Lukács 10, 38–42 Márta és Mária

Előesti imádság

³⁸Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába.

³⁹Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, ⁴⁰Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: Uram! Nem törődsz vele, hogy a húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!

⁴¹Az Úr ezt válaszolta neki: Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz,

⁴²pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.

Az egyház ma Mártára, Mária és Lázár nővérére emlékezik. Ez az emlékezés segít bennünket abban, hogy megértsük az evangélium erejét, amely képes megváltoztatni az ember szívét és életét. Márta, miután fogadta Jézust, „sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket”, amelyekről úgy gondolta, hogy nagyon fontosak. Annyira leköti ez a „szolgálat” és saját meggyőződése, hogy szinte megfeledkezik a Mester jelenlétéről. Annyira el van foglalva a saját meggyőződéseivel, hogy nem hogy nem hallgatja Jézust, de még egyenesen a szemére is veti, hogy nem értékeli a munkáját. Azt akarja, hogy a vendég ráfigyeljen, és nem fordítva, megmutatva ezzel, kit helyez igazán a középpontba: nem Jézust, hanem saját magát. Valójában szolgához illik ez a viselkedés: követelődző, mint aki úgy érzi, hogy nem veszik számításba és ugyanakkor a lehető legszokványosabb módon, magát akarja megtenni főszereplőnek: nem szeretné, hogy Mária az Úr barátja lehessen. Valószínűleg azt hiszi, hogy baj az, ha valaki nem kényezteti a vendéget és, hogy Jézus olyan, mint a világi férfiak, akik magukat helyezik előtérbe és azt akarják, hogy kiszolgálják őket. Túlságosan el volt merülve a tevékenykedésben, akkor is, ha minden szándéka arra irányult, hogy jól lássa vendégül Jézust. Valójában azonban a lényeget nem vette észre. Valahányszor önmagunkkal és a saját dolgainkkal vagyunk elfoglalva, elmulasztjuk, hogy az Urat hallgassuk (hányszor előfordul, hogy teendőink miatt nem találunk időt Isten szavának meghallgatására vagy olvasására!), s nem is értjük már, miért is dolgozunk és élünk. Egyszóval, szemünk elől tévesztjük, hogy melyek az elsődleges dolgok: minden fontos, és semmi sem az. Az elsődleges dolgot nem veheti el senki: ez az Ővele való kapcsolat. Mária viszont megértette, mi számít igazán az életben. A Mester lábához ült, és figyelmesen hallgatta szavait. Az evangélium hallgatása kell, hogy egész életünk, gondolataink és cselekedeteink forrása legyen. Márta végül is megtanulta a Jézustól kapott leckét, továbbra is befogadta őt az otthonába, és megnyitotta előtte a szívét is. Amikor Jézus eljött hozzájuk, hogy a halott Lázár sírjához menjen, ő volt az, aki elsőként észrevette a Mestert és eléje futott. Megtanulta, hogy oda kell futnia a Mesterhez, aki őt, a nővérét és Lázárt úgy szereti, mint senki más. Ma tőlünk is azt kéri, ne hagyjuk, hogy elborítsanak bennünket a feladatok, hanem lépjünk ki a házból és fussunk a Mesterhez, aki meg tud bennünket szabadítani a haláltól.

Előesti imádság