Július 17., hétfő



A Trasteverei Szűz Mária-bazilikában imádság a békéért.
124 (123). zsoltár – Segítségünk az Úr nevében van

Imádság a békéért 
1 Ha az Úr nem lett volna velünk
– Izrael bevallhatja –,
2 ha az Úr nem lett volna velünk,
amikor az emberek ellenünk fordultak,
3 elevenen nyeltek volna le minket.
Amikor fellángolt dühük ellenünk,
4 elborítottak volna minket a vizek.
A hegyi patak elöntött volna,
5 a zúgó ár elragadott volna.
6 De áldott legyen az Úr,
mert nem vetett oda zsákmányul fogaiknak.
7 Lelkünk megmenekült,
mint a madár a vadász hálójából.
A háló szétszakadt,
s mi szabadok lettünk.
8 Segítségünk az Úr nevében,
aki az eget és a földet alkotta.

A 124. zsoltár a szabadulás közös és együttes megvallása: ez a szabadulás aközben megy végbe, ahogy a zsoltárt éneklik. A zsoltáros olyan erőteljesen tapasztalta meg a gonosz tomboló erejét, hogy már közel érezte magát a halálhoz: kis híján elevenen nyelte el az ellenség, mint egy örvénylő, vad folyó. Talán egy háborúra utal („amikor az emberek fölkeltek ellenünk”), amelynek erőszakhullámából megmenekült. A zsoltáros tudja, hogy menekülését az Úr közbelépésének köszönheti. Ezért ismétli kétszer is: „ha az Úr nem lett volna velünk” (1). A zsoltárokban gyakran találkozunk olyan hívő emberekkel, akik megtapasztalják Isten szabadító hatalmát olyan nehéz helyzetekben, mint a betegség, az ellenséges támadás vagy elnyomás. A 118. zsoltárban egy olyan ember énekli meg az Úr szabadító irgalmát, akit már körülvett az ellenség. A 71. zsoltárban egy olyan idős ember keres menedéket Istennél, aki már elvesztette erejét, és akinek környezete is azt hangoztatja, hogy ne reménykedjen többé Istenben. A hullámzó vizek a 124. zsoltárból arra az evangéliumi szakaszra emlékeztetnek minket, amikor a tanítványok tengeri viharba kerültek (Mk 4, 35–41). A csónakot majdnem elborító, fenyegető hullámokkal szemben a tanítványok nagyon megijedtek, és az alvó Jézushoz fordultak: „Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?” Milyen jó, hogy az Úr velük volt! Az élet nehézségeiben – amelyek gyakran a viharos tengerhez hasonlítanak – sokszor úgy érezzük, alulmaradunk, vagy magukkal ragadnak minket a hullámok, és már nem bírjuk tovább. Imádságunk néha egyenesen olyan, mintha szemrehányást tennénk az Úrnak. Túl könnyen elfelejtjük az Úr figyelmes jelenlétét magunk mellett – a tanítványokhoz hasonlóan, akik talán azt gondolták, hogy Jézus nem törődik nehéz helyzetükkel. Ne féljünk mindennap hozzá fordulni az imádságban – nem csak akkor, ha viharos a tenger, ha nehézzé válik az élet, ha felfedezzük törékenységünket. Az Úr megnyugtatja szavával a tengert és a szelet. Áldott legyen az Úr, aki nem hagyott minket a gonosz rabságában, hanem megszabadított minket. A mi segítségünk valóban az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta.
Imádság a békéért