Július 14., péntek

37 (36). zsoltár – Az igazaknak az Úr ad szabadulást



3 Remélj az Úrban és tedd a jót,
akkor megmaradsz a földeden és biztonságban élsz.

4 Az Úrban leld örömed,
s ő betölti szíved vágyait.

18 Az igazak életére gondja van az Úrnak,

örökségük megmarad örökre.

19 A csapás napjaiban nem vallanak szégyent,

éhínségben táplálékhoz jutnak.

27 Hagyd el a rosszat és tedd a jót,

akkor megmaradsz mindörökre.

28 Mert az Úr az igazságosságot szereti

és nem hagyja el soha szentjeit.

Az álnokok örökre megsemmisülnek,

a gonoszok nemzetsége elpusztul.

39 Az igazaknak az Úr ad szabadulást,

ő a védelmük a szükség idején.

40 Segítőjük az Úr és szabadítójuk,

és fenntartja életüket,

mivel nála keresnek menedéket.



A 37. zsoltárban egy idősebb ember szavait halljuk, aki a fiatalabbakhoz fordulva arra biztatja őket, hogy őrizzék meg Istenbe vetett bizalmukat és maradjanak meg az iránta való engedelmességben, ne hagyják, hogy eluralkodjon rajtuk a féltékenység a gonoszok jóléte láttán. „Nyugodj meg az Úrban és remélj benne! Ne haragudj arra, kinek siker kíséri útját, az emberre, aki gonoszságot művel. Hagyd el a haragot és ne méltatlankodj, föl ne gerjedj, nehogy te vétkezzél! Nézd, a gonoszok eltűnnek, de akik az Úrban bíznak, birtokolják a földet” (7–9). Bizony gyakran visszatér az Írásokban a hívő ember kérdése: miért szenved az igaz, és miért örvend jólétnek a gonosz? A zsoltáros, aki hisz az igazságos és tetteinket megjutalmazó Istenben, kijelenti, hogy az Isten tekintete előtt élt élet olyan kincs, amely felülmúlja mindazokat a szenvedéseket, amelyeket a hívő ember a földön megtapasztal, az Úr törvénye szerint élni pedig mindig többet ér a jólétben töltött, de az önzés és az erőszak jellemezte életnél. Arra buzdítja ezért fiatal tanítványait, hogy ne irigyeljék a gonosztevőt, ne olyan életre, ne olyan sikerekre vágyjanak, mint az, és ne azokra a javakra, mint amilyeneket az felhalmoz. Hiszen ha irigyeljük, az annak a jele, hogy úgy gondolkodunk, mint az, ugyanaz az értékrendünk, mint annak, vagyis hogy azt hisszük, hogy az élet értelme a felhalmozott javakban és nem az Úr és a szegények iránti szeretetben áll. Ezért buzdítja a fiatal tanítványt: „Remélj az Úrban és tedd a jót, akkor megmaradsz a földeden és biztonságban élsz” (3). Az életben az a fontos, hogy az Úrban bízzunk, bizalmunkat egyedül őbelé vessük. Értékes útbaigazítás ez főleg abban a korban, amely a sikert és a pénzt új bálványokká tette meg, amelyekért saját életünket is fel kell áldoznunk. A hívőknek nem szabad áltatniuk magukat ezekkel a bálványokkal, sőt mi több: még inkább tanúságot kell tenniük az Isten és a szegények iránti szeretetről. A keresztény ember így birtokolja majd a földet: ha életét másokért éli, nem pedig azért, hogy saját magának halmozzon fel dolgokat. A zsoltáros szembehelyezkedve az általános szemlélettel, hogy magunknak gyűjtsünk, arról énekel, ami majd az evangéliumi boldogságmondásokban is visszaköszön: „A szelídek ellenben uralják a földet, és élvezik a béke teljességét” (11) Ez az alternatívája a saját sikerünket hajszoló életnek: a szeretet evangéliumáért odaadott élet. Sajnos nem hiányoznak azonban a hamis próféták, akik e világ evangéliumát hirdetik, vagyis az anyagi jólét és siker keresését, ami szöges ellentéte az evangéliumi bölcsességnek, amely a mások iránti szeretet gyakorlásában leli örömét. Vázlatosan, de jól kifejezi ezt a Pál apostol által feljegyzett jézusi kijelentés, miszerint: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35). Az ingyenes szeretet logikája menti meg a keresztényeket és a világot – ez az „adni” ige igazi értelme. Kitartóan kéri a zsoltáros: „Az Úrban leld örömed, s ő betölti szíved vágyait” (4). Igen, érjük be azzal, hogy hűek maradunk az Úrhoz, és életünkben az első helyre állítjuk Őt és az ő szeretetét. Ő a mi erőnk; nem hagy el minket soha, ahogy a zsoltáros hirdeti: „Légy távol a rossztól, tedd a jót, úgy házad lesz örökké” (19).

Imádság a Szent kereszthez