ApCsel
15,6–21. Az apostolok tanácskozása
6Emiatt az apostolok és a presbiterek összegyűltek, hogy megvizsgálják ezt a kérdést. 7Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, Péter felállt, és így szólt hozzájuk: »Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. 8És Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert nekik éppúgy megadta a Szentlelket, mint nekünk. 9Nem tett semmi különbséget köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. 10Most tehát miért kísértitek Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? 11Ellenkezőleg, mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, amint ők is.«
12Erre az egész sokaság elhallgatott, aztán meghallgatta Barnabást és Pált, akik elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt Isten a pogányok között általuk.
13Miután ők elhallgattak, Jakab szólalt meg: »Férfiak, testvérek, hallgassatok meg engem! 14Simon elbeszélte, hogyan és mi módon történt Isten látogatása első ízben azért, hogy a pogányok közül támasszon népet az ő nevének. 15Ezzel egyeznek a próféták mondásai is, amint meg van írva:
16‘Ezután majd visszatérek,
és felállítom Dávidnak leomlott hajlékát,
kijavítom falainak repedéseit,
és ami romba dőlt, megújítom,
17hogy keresse az Urat
a többi ember és minden nép,
amely segítségül hívta nevemet
– így szól az Úr, és meg is teszi azt’, (Ám 9,11-12) 18ami ismert volt öröktől fogva. –
19Ennélfogva úgy gondolom, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül megtérnek Istenhez, 20hanem meg kell írni nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől. 21Mert akik Mózest hirdetik, a régi időktől fogva ott vannak minden városban a zsinagógákban, és minden szombaton felolvassák azt.«
Az apostolok és a presbiterek Jeruzsálemben ültek
össze. Az apostolok cselekedetei beszámolója alapján meglehetősen parázs vita
alakult ki. Végül Péter vette magához a szót, felidézte Kornéliusz esetét, és
elbeszélte, hogyan szállt le a Szentlélek a római századosra és családjára is:
„Nem tett semmi különbséget köztünk és közöttük, amikor a hit által
megtisztította szívüket”. Péter a saját tapasztalatából kiindulva Pál és
Barnabás álláspontját támasztotta alá: egyedül a kegyelem az üdvösség forrása,
nem pedig a rituális gyakorlatok. Majd mindannyian végighallgatták Pál és
Barnabás beszámolóját a pogányok közötti missziójuk értékes gyümölcseiről. A
pogányok között Isten szavának hirdetésére történt csodák egyértelműen
tanúsítják az evangélium erejét és ezáltal megmutatják, milyen utat kell
követnie az egyháznak. Önmagáért beszél Lukács leírása: „Erre az egész sokaság
elhallgatott, aztán meghallgatta Barnabást és Pált, akik elbeszélték, milyen
nagy jeleket és csodatetteket művelt Isten a pogányok között általuk”. Nem az
ékesszólás vagy a helyes hittétel váltott ki ámulatot, hanem a tanításukat
követő megtérések rendkívüli gyümölcsei. Így volt ez a kereszténység
kezdeteinél, és így kell lennie ma is. Úgy is mondhatjuk: az evangéliumot
hirdetni kell, növekednie kell az emberek szívében, hogy minden hívő ember
Isten egyetlen családjában egyesítsünk. Ehhez nem elég elvont igazságokat
hirdetni vagy a meglévő dolgok megőrzésére szorítkozni. Az kell hozzá, hogy az
evangélium, amelyet hirdetünk, eljusson az azt hallgatók szívéig és elvezesse
őket Isten családjába. A tanácskozás végén Jakab veszi magához a szót, és Péter
szavaira hivatkozva Pál álláspontjának létjogosultsága mellett érvel: az
evangéliumba vetett hit üdvözít, nem pedig a törvény; a szenvedélyes szeretet
gyarapítja az egyházat, nem pedig a rideg és jól megtervezett szertartásosság.
Az egyház olyan emberek közössége, akiket nem külső szabályok vagy rituális
gyakorlatok kötnek egybe, hanem a tanítványok hite, akik egész életüket
Krisztusra és evangéliumára bízzák.
Imádság a szentekkel
