30Azok tehát, miután elbocsátották őket, lementek Antióchiába. Itt egybegyűjtötték a sokaságot, és átadták a levelet. 31Amikor elolvasták, örültek a vigasztalásnak. 32Júdás és Szilás pedig, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel vigasztalták a testvéreket és megerősítették őket. 33Miután pedig egy ideig itt időztek, a testvérek visszabocsátották őket békében azokhoz, akik küldték őket. 35Pál és Barnabás is Antióchiában időztek. Tanítottak a többiekkel együtt, és hirdették az Úr igéjét. 36Néhány nap múlva azonban Pál így szólt Barnabáshoz: »Menjünk vissza, és városról városra mindenütt, ahol hirdettük az Úr igéjét, látogassuk meg a testvéreket, hogy vannak.« 37Barnabás magával akarta vinni Jánost, akit Márknak is hívnak. 38Pál azonban kérte őt, hogy ne kelljen visszafogadni azt, aki elvált tőlük Pamfíliától kezdve, s nem ment velük a munkába. 39Így nézeteltérés támadt köztük, és különváltak egymástól. Barnabás Ciprusba hajózott, miután maga mellé vette Márkot. 40Pál viszont Szilást választotta, és útra kelt, miközben a testvérek őt Isten kegyelmébe ajánlották. 41Bejárta Szíriát és Cilíciát, megerősítette az egyházakat, és megparancsolta, hogy tartsák meg az apostolok és a presbiterek rendelkezéseit.
Pál
és Barnabás visszatérése Antióchiába minden bizonnyal
megfontoltabb volt. Magukkal vittek két megbízható jeruzsálemi
tanítványt. A levél, amelyet ez a két tanítvány, Júdás és
Szilás, az Anyaegyház nevében vitt, örömet és megnyugvást
jelentett az antióchiaiaknak. Lecsillapította a Jeruzsálemmel
kialakult feszültséget. Ez egy példa arra, hogyan kapcsolódott
össze az első keresztények körében az igehirdetés szabadsága
és az egymással való egység. Lukács apostol ezzel a zsinati
döntéssel a keresztény küldetésben egy fordulatra hívja fel a
figyelmet. A figyelem központja többet már nem Jeruzsálem és az
apostoli testület Péterrel, hanem Pál révén az Evangélium
elterjedése Európában. A helyzet Pál számára is biztató
jeleket mutatott. Egyre sürgetőbben érzi szívében az örömhír
egyetemességének nagyságát. Azt is mondhatjuk, hogy Pál elsőként
érez rá – 2000 éve történt – az evangéliumi üzenet
globalizációjára. Ezen célkitűzés érdekében, még Barnabás
társaságáról is lemond, akit nagyon is kedvel. Szilást viszi
magával, nem akar egyedül menni. Nem csupán gyakorlatias döntésről
van itt szó. Eleget akar tenni Jézus kérésének, aki a
tanítványokat kettesével küldte útjukra. Barnabás is
kiválasztotta Márkot, akit magával vitt. Ahogy Pál, úgy Barnabás
is tudja, hogy nem lehetnek magányos hősök. Mindketten az Úr
kiválasztott tanítványai lettek hogy evangelizálják a pogányokat
nem a büszke énközpontúság, hanem az „együtt” alázatával.
Persze a keresztény közösségben előfordulhatnak különböző
vélemények, ítéletek, ahogy Pál és Barnabás esetében is
történt, de ez ne botránkoztasson meg senkit, még kevésbé
kisebbítse az Evangélium egyetemes továbbadásának sürgősségét.
Naivitás úgy gondolni egy keresztény közösségre, hogy ott
nincsenek feszültségek. Amit viszont feltétlenül szem előtt kell
tartani, hogy nincs magányos küldetés. Mindig „kettesével”
vagyunk elküldve, hogy demonstrálni tudjuk a testvériséget és a
kölcsönös szeretetet.
