Október 2., hétfő

A Trasteverei Szűz Mária-bazilikában imádság a betegekért.

 

Apostolok Cselekedetei 13,13-43 Pál igehirdetése a zsidóknak

Imádság a betegekért 

¹³Pál és kísérői tengerre szálltak, és Páfuszból a pamfíliai Pergébe hajóztak. János elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. ¹⁴Ők Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antióchiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába és leültek. ¹⁵A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk ezzel a kéréssel: „Testvérek, férfiak! Ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!” ¹⁶Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett: „Izraelita férfiak és ti istenfélők, figyeljetek! ¹⁷Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette őket onnét, ¹⁸és mintegy negyven éven át táplálta őket a pusztában. ¹⁹Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul. ²⁰Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. ²¹Ekkor királyt kívántak, és az Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzséből származó férfiút. ²²Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat. ²³Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust. ²⁴Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. ²⁵Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam. ²⁶Testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti istenfélők! Ennek az üdvösségnek a híre nekünk szólt. ²⁷De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték el, hanem ítéletükkel beteljesítették a próféták szavát, amelyet szombatonként mindig felolvasnak. ²⁸Bár semmi halált érdemlő bűnt nem tudtak róla, mégis halálát kérték Pilátustól. ²⁹Miután így minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról és sírba tették. ³⁰De Isten feltámasztotta a halálból, ³¹s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt. ³²Így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Isten az atyáknak tett, ³³amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek. ³⁴Azt pedig, hogy feltámasztja a halálból, úgyhogy nem tér többé vissza az enyészetbe, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak szóló szent ígéretet. ³⁵Vagy ahogy egy más helyen mondja: Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet. ³⁶Dávid a saját nemzedékében szolgálta Isten akaratát, aztán meghalt, eltemették atyái mellé, és bizony romlást látott. ³⁷Akit azonban feltámasztott Isten, az nem látott rothadást. ³⁸Tudjátok meg hát, testvérek, hogy általa a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek. Ezektől Mózes törvénye alapján nem igazulhattatok meg, ³⁹őbenne viszont minden hívő megigazul. ⁴⁰Vigyázzatok hát, nehogy beteljesedjen rajtatok a próféták szava: ⁴¹Ide nézzetek, ti gőgösök, ámuljatok, aztán vesszetek! Mert olyat viszek véghez napjaitokban, hogy nem hinnétek, ha hírét hallanátok.” ⁴²Kifelé menet arra kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. ⁴³Sőt amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan a nyomukba szegődtek Pálnak és Barnabásnak. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében. 

 

A tanítványok, jobban mondva Isten igéjének utazása a piszidiai Antióchia felé folytatódik. Pál itt, a kontinensen akarja hirdetni az evangéliumot. Miután megérkezik a városba, meghívják, hogy a szombati szertartás alatt a zsinagógában beszéljen - ekkor mondja el első nagy beszédét a zsidók előtt. Az Apostolok Cselekedetei korábban már leírta Péter és István beszédeit; most Pálon a sor, hogy a zsidók előtt megszólaljon. Úgy teszi mindezt, hogy jól ismeri Izrael népének hivatástudatát, ahogy azt is, milyen könnyen elbizakodottá teszi a hívő embert saját hovatartozása - ami viszont érzéketlenné teszi Istennel és szavaival szemben. Pál hosszú prédikációját, amely felöleli Isten és népe kapcsolatának egész történetét, egyetlen mondatával össze lehet foglalni: „így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Isten az atyáknak tett, amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust.” Az apostol nyomatékkal szól a testvériségről a zsidók és az első keresztény közösség között, mivel mindkettő Ábrahámtól származik. Ez a testvéri szál mindazonáltal új, és nem a körülmetélésen, hanem a hiten, Isten szavának hallgatásán és nem a vérségi köteléken alapszik. Az üdvösség Jézusban teljesül be, aki meghalt és feltámadt. A hallgatók első reakciója igen kedvező, olyannyira, hogy megkérik Pált és társait - János Márk már elhagyta a csoportot -, hogy térjenek vissza és beszéljenek még; nem kevesen közülük pedig követőik lesznek. Magával ragadó a záró jelenet leírása: „Sőt, amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan a nyomukba szegődtek Pálnak és Barnabásnak. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében.”

Imádság a betegekért