Október 23., hétfő

Apostolok Cselekedetei 18,1–8. A korintusi közösség alapítása

 
1Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba. 2Itt találkozott egy Akvila nevű, Pontuszból származó zsidóval, aki nemrégen jött Itáliából – mivel Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó távozzon Rómából –, meg a feleségével, Priszcillával, és elment hozzájuk. 3Mivel ugyanaz volt a mesterségük – sátorkészítők voltak –, náluk maradt és dolgozott. 4Minden szombaton vitatkozott a zsinagógában, hirdette az Úr Jézus nevét, és igyekezett meggyőzni a zsidókat és a görögöket.
5Amikor pedig Szilás és Timóteus megjöttek Makedóniából, Pál még többet fáradozott az igehirdetésben, és bizonyította a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. 6Mivel azok káromlások között ellentmondtak neki, lerázta ruháit, és azt mondta nekik: »A fejeteken a véretek! Én tiszta vagyok, és mostantól fogva a pogányokhoz megyek.« 7Elköltözött tehát onnan, és betért egy bizonyos Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő férfinak a házába. Az illető háza a zsinagóga mellé épült. 8Kriszpusz pedig, a zsinagóga elöljárója hitt az Úrban egész házával együtt, sőt, a korintusiak közül sokan, akik hallgatták, hittek és megkeresztelkedtek.

42-ben vagyunk, és Pál, bár felzaklatták az athéni tapasztalatok, mégis úgy gondolja, hogy a görögök nincsenek túl messze Istentől, és nem is önteltek annyira, hogy érzéketlenek maradjanak az evangélium iránt. Elhagyja a fővárost, és Korintus felé indul, amely Athéntól mintegy hatvan kilométerre fekszik: kozmopolita görög város volt, kereskedelméről és az itt rendezett iszthmoszi játékokról, de laza erkölcseiről is híres. Amint megérkezik a városba, Pál a népes kikötőnegyed felé veszi útját, ahol Aquilával és Priscillával, a zsidó-keresztény házaspárral találkozik, akik Rómából menekültek el Claudius császár zsidóellenes rendelete elől. A római közigazgatás nem tett különbséget a kereszténységre tért zsidók és más zsidók között. Pál ennél a családnál száll meg, és velük dolgozik, hogy megkeresse kenyerét. Szombaton szokása szerint a zsinagógába megy, hogy mindenkinek elmondja: Jézus a Messiás. Fontos, hogy az Apostolok Cselekedeteinek szerzője megjegyzi Pálról: „egészen a tanításnak szentelte magát.” Olyan útmutatás ez, amely minden mai keresztény közösséghez is szól: fedezzük fel a sürgetést, hogy az evangéliumot újra és újra hirdetni kell. A missziós tudatnak a Nyugat határain belül és azokon túl is vissza kell nyernie elsőbbségét az egyház és a hívők szívében annyira, amennyire Pál idejében volt fontos. Gyakran túl sokat foglalkozunk a magunk egyházi, belső ügyeivel; sokkal nagyobb felelősséget kellene éreznünk az igehirdetés iránt, hogy ahhoz is eljusson, aki még nem hallotta. Ez hajtja Pált is, aki „egészen”, testestül-lelkestül az evangéliumnak szenteli magát. És ennek gyümölcsei nem is várattak magukra: megtért Kriszpusz is, a zsinagóga vezetője. Korintusban pedig népes közösség alakult: nagy számban voltak közöttük kereskedők, tengerészek, rabszolgák és szabadok, azaz egy kikötővárosra jellemző, életerős, színes, dinamikus csoport, amelyben ugyanakkor éppen összetettsége miatt az együttélés nem kevés konfliktussal is járt. Mégis, reménysugár volt ez a közösség nemcsak a kikötő, de Korintus egész városa számára. Ezt kérik a mi közösségeinktől is, amelyek gyakran kisebbségben vannak sokszínű, pluralista városainkban: legyünk a béke és a szeretet házai, amelyek emberséget sugároznak az egész városra.
Imádság a szegényekért