Apostolok
Cselekedetei 14,1-7. Az evangélium hirdetése Ikóniumban
1Ikóniumban
pedig az történt, hogy mindnyájan bementek a zsidók zsinagógájába
és beszéltek, úgyhogy a zsidók és görögök nagy sokasága hívő
lett. 2Akik
azonban a zsidók közül nem hittek, felizgatták és felbőszítették
a pogányok lelkét a testvérek ellen. 3Mégis
ott maradtak azért jó ideig, és bizakodva fáradoztak az Úrban,
aki tanúságot tett kegyelmének igéje mellett; megengedte ugyanis,
hogy jelek és csodák történjenek a kezük által. 4A
város lakossága azonban megoszlott. Egyesek ugyanis a zsidókkal,
mások viszont az apostolokkal tartottak. 5Mikor
pedig a pogányok és a zsidók a főembereikkel együtt támadásra
készültek, hogy bántalmazásokkal illessék, sőt megkövezzék
őket, 6és
ők értesültek erről, elmenekültek Likaónia városaiba,
Lisztrába, Derbébe, és körös-körül az egész tartományba.
7Mindenütt
hirdették az evangéliumot.
Pál és Barnabás elhagyja Ciprust, és Ikóniumba (Konya) érkezik, amely a birodalom nagy kereskedelmi útvonala mentén feküdt. Azonnal a zsinagógába mennek, és prédikációjukkal sok zsidót arra ösztönöznek, hogy a krisztusi hitre térjenek. Lukács „hitetlennek”, megtéríthetetlennek hívja azokat, akik hagyományaikhoz mint bálványokhoz ragaszkodva szorosra zárják szívüket. Fellépésük nem késik - máshogy nem is történhet. Megint jelentkezik az evangéliummal szembeni ellenkezés, pedig Pál tanítását csodajelek is kísérik. Az egész város felbolydul, két részre szakad, az apostol mellé állók és ellenzőinek táborára. Az utóbbiak egyenesen Pál és Barnabás elfogását tervezik, hogy megkövezzék őket. Az Apostolok Cselekedeteinek szerzője sajátságos, mégis gyakori szövetségről számol be a két apostolt támadó frakciók között. Jézussal is ez történt szenvedésének napjaiban. Pál és Barnabás rájönnek az összeesküvésre, és sikerül Listra felé elmenekülniük. Az egyház építése iránti lelkesedésüket a menekülés nem töri meg; új városba érkeznek, és nem törődve az imént átélt veszélyekkel, elkezdik hirdetni az evangéliumot. Tényleg nem tudnak Isten szava nélkül élni. Pál így ír a korintusiaknak: „Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot”. (1Kor 9,16) Pál ezzel példaként áll a mai hívők előtt is: valahányszor lanyhul az evangélium hirdetése iránti buzgalma, növekedése iránti tettvágya, a keresztény közösség saját krisztusi hivatását árulja el, amely természeténél fogva nem más, mint misszió. Imádság az egyházért
