Október 9., hétfő

Ábrahám pátriárkára emlékezünk. Hite indította arra, hogy olyan ismeretlen föld felé vegye útját, amelyet Isten ígért számára. Ezért a hitért hívják a hívők, zsidók, keresztények és muzulmánok atyjának.

Ter 12,1-9. Ábrahám elhívása

 Imádság a szegényekért

¹Ekkor az Úr azt mondta Ábrámnak:»Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre,amelyet mutatok majd neked! ²Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. ³Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.« ⁴Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele ment Lót is. Hetvenöt esztendős volt Ábrám, amikor elindult Háránból. ⁵Vette Sárait, a feleségét, és Lótot, testvérének a fiát, s minden vagyonukat, amijük volt, meg azokat a szolgákat, akiket Háránban szereztek, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. És eljutottak Kánaán földjére. ⁶Ábrám átvonult az országon, egészen a szíchemi helyig, a Móre Tölgyéig. – Akkor még kánaániak laktak azon a földön. – ⁷Ekkor az Úr megjelent Ábrámnak, és azt mondta neki: »Ezt a földet a te utódodnak adom!« Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. ⁸Onnan aztán a felé a hegység felé tartott, amely Bételtől keletre volt, és ott felütötte sátrát, úgyhogy Bétel nyugatra esett, keletre pedig Ái. Ott oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. ⁹Aztán továbbment Ábrám, és egyre a Negeb felé tartott.

Az Úr a népek zűrzavara és szétszórattatása közepette sem hagyja magára az embert soha. Míg a népek határral körülvett, saját nyelvvel bíró országokat alapítottak maguknak, Isten éppen arra hívja Ábrahámot, hogy hagyja el saját földjét, hazáját és házát. Az üdvtörténet, Ábrahám története Istennel egy kivonulással kezdődik. A szentírási szerző Isten parancsára teszi a hangsúlyt: "Menj ki földedről, ... arra a földre, amelyet mutatok majd neked!" Csak akkor nyerhetünk áldást, azaz Isten életét és akkor lehetünk áldássá mások számára, ha hallgatunk az Úr hívására és kilépünk saját határainkon túlra. A Biblia mintha azt szeretné üzenni számunkra Ábrahám története elején, hogy csak akkor lehetünk képesek arra, hogy egyetemesen szemléljük az életet és a világot, ha lemondunk arról, hogy csupán önmagunkra és saját hagyományainkra hallgassunk. Valóban, Ábrahám, az az ember, aki Isten Szavának engedelmeskedve elhagyta földjét, az egész világ számára az egység és az élet forrásává vált. Ő a hívők atyja, azoké, akik azt választották, hogy Istent hallgassák és azon az úton járjanak,amit maga az Úr mutat. Egy nép útja ez,amelynek részesévé lehet válni , amely megélendő találkozásokból és bejárandó útszakaszokból áll, egészen az ígéret földjéig, Kánaánig (ez volt az akkori Palesztina neve). Az ígéret földjére való megérkezéssel azonban nem ér véget az Úr keresése és hallgatása. Valóban, Isten éppen akkor jelenik meg Ábrahámnak, amikor ő eléri Kánaán földjét és megújítja a számára tett ígéretét. Isten jelenléte áldást, életet és fejlődést hoz. Ábrahámnak szüksége van rá, hogy emlékezzen arra, hogy Isten mindig vele van. Az erre való emlékezés a hívők életnek szívben van és megszabadítja Ábrahámot a bálványok rabszolgaságából. Egyetlen oltár van, amely mellett le szabad sátorozni. Ábrahám döntése az, hogy az Úr mellett éljen, nem akar máshol lenni, mint ahol az Úr jelen van. Tudja, hogy az Úr elkíséri élete útján, sőt, előtte jár, hogy jelezze az utat. Ábrahám felszedi majd sátrát, aztán felveri újra, ott, ahová az Úr vezeti. Ez a hívő példája: az ő hajléka nem az önmagával való lakozás, hanem az Úrral való együttlét, aki elkíséri a hívőt a világ útjain.

Imádság a szegényekért