Október 12., csütörtök

Apostolok Cselekedetei 15,22-29- Az apostoli levél

Imádság az egyházért

²²Erre az apostolok és a presbiterek az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék Antióchiába Pállal és Barnabással Júdást, akit melléknevén Barszabásnak hívnak, és Szilást – ők a testvérek között vezetők voltak –, ²³és kezük által ezt az írást küldték: »Üdvözlet az apostoloktól és a presbiter testvérektől a pogányokból lett testvéreknek, akik Antióchiában, Szíriában és Kilíkiában vannak! ²⁴Mivel hallottuk, hogy némelyek, akik közülünk kerültek ki, megzavartak titeket szavaikkal, és feldúlták lelketeket, bár tőlünk megbízást nem kaptak, ²⁵jónak láttuk, miután megállapodásra jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ki és küldjünk el hozzátok a mi igen kedves Barnabásunkkal és Pálunkkal, ²⁶ezekkel az emberekkel, akik életüket adták a mi Urunk, Jézus Krisztus nevéért. ²⁷Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik mindezt személyesen, élőszóval is tudtotokra adják. ²⁸Úgy tetszett ugyanis a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi további terhet ne rakjunk rátok, csak azt, ami szükséges: ²⁹hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fojtott állatoktól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Jó egészséget!«

Amikor Pál és Barnabás részvételével véget ér a jeruzsálemi zsinat, a jelenlévők Jakab javaslatára meghozzák az első „zsinati határozatot”, amelyet elvisznek az antióchiai közösségnek, ahol a vita a leginkább kiéleződött. Azt mondhatjuk, hogy ez a zsinat szentesítette a zsidó és a keresztény vallás közötti különbséget. Egészen addig a pillanatig a keresztény közösség inkább tűnt a zsidóságon belüli csoportnak, mint új vallásnak. A jeruzsálemi gyűlés a Lélek indíttatására világossá tette, hogy az üdvösség az evangéliumból és nem a szertartások gyakorlásából ered. A levélben ezért ez áll: „Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél.” Ettől kezdve világos a különbség kereszténység és zsidóság között, még ha ez nem is jelenti a közeledés végét, és a két vallás közötti kapcsolat megszakadását, hiszen a keresztény identitás lényegi része a zsidósághoz fűződő mély és élő kapcsolat. Nemcsak a gyökerek, de bizonyos értelemben a várakozások is közösek: a zsidók még a Messiást várják, míg a keresztények tudják, hogy a Messiás eljött, de második eljövetelére várnak, az idők végén. Ebben a várakozásban mindannyian egyek vagyunk. A keresztények tudják, hogy Jézussal új idő, az Isten országának ideje vette kezdetét: halála és feltámadása által ugyanis legyőzte a halált és elhozta az új országot. Ez az újdonság kétségkívül ajándék, de egyben felelősség is: mindenkinek azért kell munkálkodnia, hogy az evangélium kovásza átjárja és megváltoztassa a világot. A felelősségek és feladatok sorában pedig napjainkban előkelő helyen áll az is, hogy küzdjünk az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen - ahogy a múltban ez sajnos nem mindig történt. Jó, ha észben tartjuk a zsidókkal folytatott párbeszéd és testvéri találkozás fontosságát, hiszen hozzájuk különleges és eltéphetetlen szálak fűznek minket.

Imádság az egyházért