Apostolok
Cselekedetei 16,27-40. A börtönőr megtérése
27Amikor a börtönőr felriadt álmából, s meglátta, hogy a börtön ajtai tárva-nyitva vannak, kihúzta kardját, s meg akarta magát ölni, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek. 28Pál hangosan rászólt: „Ne tégy kárt magadban, hisz mind itt vagyunk!” 29Az őr világot kért, berohant, és remegve Pál és Szilás elé borult, 30aztán kivezette őket s megkérdezte: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” 31„Higgy Jézus Krisztusban, és üdvözülsz te is, a tieid is!” – válaszolták. 32Aztán hirdették neki és egész háza népének az Isten szavát. 33Az pedig még akkor magához vette őket, éjszaka kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt. 34Aztán házába vezette őket, asztalt terített nekik, s örült egész háza népével, hogy az Isten híve lett. 35Virradatkor a bírák hivatali szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: „Engedd szabadon azokat az embereket!” 36A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: „Üzenték a bírák, hogy engedjelek benneteket szabadon. Menjetek hát, távozzatok békében!” 37Pál azonban így válaszolt: „Ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztettetek és börtönbe vetettetek minket, jóllehett római polgárok vagyunk, s ráadásul most titokban akartok minket elbocsátani? Azt már nem! Jöjjenek és kísérjenek ki maguk minket!” 38A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak. Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek, 39odasiettek, kikísérték őket, kérve, hogy hagyják el a várost. 40A börtönből kiszabadulva Lídiához tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek.
A
kereszténység első tapasztalatai között gyakori a börtönbe
kerülés. Valahányszor az evangélium ellenségei el akarják
hallgattatni az igehirdetést, börtönbe vetik Jézus tanítványait.
Mondhatjuk, hogy furcsa közelség van az evangélium és a börtön
között. Talán épp ezért hangsúlyozza Máté, hogy mindenkinek,
nemcsak a tanítványoknak kötelessége a foglyok látogatása. A
keresztények számára az első évtizedekben ismerős gyakorlat
volt ez, de így maradt később is, és tömeges méreteket öltött
a huszadik század totalitárius diktatúráinak idején, a gulágon
és a megsemmisítő táborokban is. Ezért a mai időben mindennél
fontosabb a keresztények felelőssége, hogy vigasztalást vigyenek
a börtönökbe, különösen oda, ahol az életkörülmények
embertelenek. Pál és Szilás előtt nemcsak a falak és a bilincsek
nyíltak meg, de a börtönőr szíve is, aki egész családjával
együtt megtért az evangéliumhoz. A szeretet azt is megváltoztatja,
ami lehetetlennek látszik. Valahányszor az evangéliumot tettekre
váltják, korábban teljesen elképzelhetetlen csodáknak leszünk
tanúi. Ez az eset, amely az evangélium Európába érkezéséhez
kapcsolódik, a Jézussal történtekre emlékeztet: az evangélium
mindenütt ellenzőkre talál, miközben a szabadulás gyümölcseit
termi. A kereszténység, Miguel de Unamuno szavai szerint mindig
„agóniát”, azaz élet-halál harcot vív, és így küzdelmet
kér az embertől, amely elsősorban belső harc. Ez a harc a
szívünkben kezdődik az evangélium és a gőg között, majd
kívül, a világban folytatódik. Erre az összefüggésre mindig
felfigyelhetünk, valahányszor engedjük szívünkben
győzedelmeskedni az evangéliumot: mindig meglesznek a gyümölcsei
a körülöttünk élők számára is. Pál és Szilás esete a
börtönőrrel és családjával így akár velünk is megtörténhet.
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
