Október 17., kedd

Antióchiai Szt. Ignác püspök emléknapja, akit halálra ítéltek, Rómába vittek, ahol vértanúhalált halt (+107).

Apostolok Cselekedetei 16,27-40. A börtönőr megtérése

27Amikor a börtönőr felriadt álmából, s meglátta, hogy a börtön ajtai tárva-nyitva vannak, kihúzta kardját, s meg akarta magát ölni, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek. 28Pál hangosan rászólt: „Ne tégy kárt magadban, hisz mind itt vagyunk!” 29Az őr világot kért, berohant, és remegve Pál és Szilás elé borult, 30aztán kivezette őket s megkérdezte: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” 31„Higgy Jézus Krisztusban, és üdvözülsz te is, a tieid is!” – válaszolták. 32Aztán hirdették neki és egész háza népének az Isten szavát. 33Az pedig még akkor magához vette őket, éjszaka kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt. 34Aztán házába vezette őket, asztalt terített nekik, s örült egész háza népével, hogy az Isten híve lett. 35Virradatkor a bírák hivatali szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: „Engedd szabadon azokat az embereket!” 36A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: „Üzenték a bírák, hogy engedjelek benneteket szabadon. Menjetek hát, távozzatok békében!” 37Pál azonban így válaszolt: „Ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztettetek és börtönbe vetettetek minket, jóllehett római polgárok vagyunk, s ráadásul most titokban akartok minket elbocsátani? Azt már nem! Jöjjenek és kísérjenek ki maguk minket!” 38A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak. Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek, 39odasiettek, kikísérték őket, kérve, hogy hagyják el a várost. 40A börtönből kiszabadulva Lídiához tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek.

A kereszténység első tapasztalatai között gyakori a börtönbe kerülés. Valahányszor az evangélium ellenségei el akarják hallgattatni az igehirdetést, börtönbe vetik Jézus tanítványait. Mondhatjuk, hogy furcsa közelség van az evangélium és a börtön között. Talán épp ezért hangsúlyozza Máté, hogy mindenkinek, nemcsak a tanítványoknak kötelessége a foglyok látogatása. A keresztények számára az első évtizedekben ismerős gyakorlat volt ez, de így maradt később is, és tömeges méreteket öltött a huszadik század totalitárius diktatúráinak idején, a gulágon és a megsemmisítő táborokban is. Ezért a mai időben mindennél fontosabb a keresztények felelőssége, hogy vigasztalást vigyenek a börtönökbe, különösen oda, ahol az életkörülmények embertelenek. Pál és Szilás előtt nemcsak a falak és a bilincsek nyíltak meg, de a börtönőr szíve is, aki egész családjával együtt megtért az evangéliumhoz. A szeretet azt is megváltoztatja, ami lehetetlennek látszik. Valahányszor az evangéliumot tettekre váltják, korábban teljesen elképzelhetetlen csodáknak leszünk tanúi. Ez az eset, amely az evangélium Európába érkezéséhez kapcsolódik, a Jézussal történtekre emlékeztet: az evangélium mindenütt ellenzőkre talál, miközben a szabadulás gyümölcseit termi. A kereszténység, Miguel de Unamuno szavai szerint mindig „agóniát”, azaz élet-halál harcot vív, és így küzdelmet kér az embertől, amely elsősorban belső harc. Ez a harc a szívünkben kezdődik az evangélium és a gőg között, majd kívül, a világban folytatódik. Erre az összefüggésre mindig felfigyelhetünk, valahányszor engedjük szívünkben győzedelmeskedni az evangéliumot: mindig meglesznek a gyümölcsei a körülöttünk élők számára is. Pál és Szilás esete a börtönőrrel és családjával így akár velünk is megtörténhet.
Imádság az Úr anyjával, Máriával