Június 12., szerda

2Kor 3,4–11 – Pál megvédi saját tisztségét

Imádság a szentekkel

4Isten iránt ilyen bizalmunk Krisztus által van. 5Nem mintha magunktól, mintegy saját erőnkből képesek lennénk bármit is kigondolni, ellenkezőleg: a mi képességünk Istentől van. 6Ő tett minket alkalmassá arra, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké: mert a betű öl, a Lélek pedig éltet.
7Ha már a halálnak a betűkkel, kövekre írt szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy Izrael fiai nem nézhettek Mózes arcára arcának mulandó dicsősége miatt, 8hogyne lenne még dicsőségesebb a Lélek szolgálata? 9Mert ha már a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, sokkal dicsőségesebb a megigazulás szolgálata. 10Sőt, ami ott dicsőséges volt, ezen túláradó dicsőség miatt már nem is dicsőséges. 11Mert ha a mulandó dicsőséges, sokkal dicsőségesebb a maradandó.

Pál egyetlen más levelében sem kényszerül rá ennyire, hogy magáról beszéljen. Nem a szereplésvágy hajtja, hanem a korintusi közösséget akarja megtartani az evangélium kötelékében. Azt írja: „olvassa és megérti minden ember”. Mondhatjuk, hogy magának a közösségnek az élete hirdeti legvilágosabban és legerőteljesebben az evangéliumot. Nagy Szent Gergely pápa szavai jobban megvilágítják ezt: „A Szentírás növekszik abban, aki olvassa”. Az igazi írás, „Krisztus levele” maga az élő közösség – benne válik láthatóvá az ige ereje, amit a Lélek a hallgatók szívébe írt az apostol igehirdetése, prédikációja által. Az igehirdetés és a befogadó szív közötti kapcsolat az evangéliumot hirdető ember képességétől és felkészültségétől függ, de a Lélektől is, aki a szívében jelen van. Pál a közösséghez szóló első levelében már megírta: „Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja.” (1Kor 2,3–4.) Az apostol szavaiból kitűnik a szenvedélyes szeretet, amivel Isten igéjét hirdeti nekik, hogy megérintse szívüket – ezért fáradozott és töltött el éveket az életéből. A közösséggel kapcsolatban atyaságát hangoztatja, hogy el ne távolodjanak az evangéliumi alapoktól. A szövegrészlet annak fölidézésével zárul, hogyan nyilatkozott meg Isten Mózesnek a Sínai-hegyen: Pál a kőtáblákon megjelenő törvény kinyilatkoztatását az evangélium kinyilatkoztatásához hasonlítja. Ez utóbbi a Lélektől ered, és jóval mélyebb az előbbinél, mert nem kövekre, hanem a szívünkbe vésték. Majd hozzáteszi: „Hiszen a betű öl, a lélek pedig éltet.”

Imádság a szentekkel