Június 19., szerda

Szent Romuáld (950–1027) remetének, a kamalduli rend alapítójának emlékezete

2 Kor 9,6–11 – A nagylelkű adományozás öröme

Imádság a szentekkel

6Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. 7Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. (Péld 22,8G)8Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre, 9amint írva van:
»Bőven adott a szegényeknek; 
igazságossága fennmarad örökkön-örökké«. (Zsolt 112,9) 10Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, megsokasítja majd a ti vetéseteket is, és megszaporítja igazvoltotok gyümölcsét. (Iz 55,10;Óz 10,12G) 11Így mindenben gazdagok lesztek minden jószívűségre, amely általunk hálaadást eredményez Isten iránt.

Ezzel a részlettel az apostol lezárja a jeruzsálemi közösségnek való gyűjtésre szóló buzdítást, amit több mint két fejezeten át tárgyalt, és végül az adományozás nagylelkűségéről és öröméről szól. Ha valaki szűken mér, az annak a jele, hogy önmagával van eltelve; ez a keményszívű emberek sajátja, akik attól félnek, hogy elveszítik, amit megszereztek: ezáltal viszont végleg eltávolodnak az evangéliumtól. Már a Második törvénykönyv ezt írta a szükséget szenvedő testvérről: Jó szívvel adj neki, és amikor adsz, a szíved ne legyen tele rosszindulattal” (15,10). A zsoltáros, akit Pál is idéz, így énekel: „Osztogat, adakozik a szegénynek, és jósága mindvégig megmarad” (9; Zsolt 112,9). A nagylelkűség és az öröm, amelyek a krisztusi szolidaritást jellemzik, megszabadítják a szívet a birtoklás rabszolgaságából, és hasonlóvá teszik Jézus szívéhez, aki „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez” (Fil 2,6–7), ahogyan Pál írja majd a filippieknek. A nagylelkűség gazdagítja azt, aki ad, kiérdemli Isten kegyelmét és azok imádságát, akik kapnak. Közös meggyőződése az egyházatyáknak is, hogy a szegények közbenjárnak majd értünk Istennél. Az alamizsna, amit a kezükbe csúsztatunk, kincsünk lesz az mennyben. Igen, amit a szegényeknek adunk, az Isten kezébe jut a mennyben. Az apostol ezért azt sugallja, hogy az adakozás szent szolgálat, amit magának Istennek nyújtunk. Nem egyszerűen a szolidaritás cselekedetéről vagy osztozkodásról van szó, hanem arról, hogy válaszoljunk Isten kegyelmére; tőle kaptunk ugyanis mindent. Jézus azt mondta: „Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,38.) Ne féljünk nagylelkűen és örömmel adakozni, mert ebben Isten kegyelmének viszonzását találjuk. Az Úr nem azért adta nekünk javait, hogy magunknak tartsuk meg, hanem hogy továbbadjuk őket – bőségesen és örömmel – mindenkinek, különösen a szegényeknek.

Imádság a szentekkel