2Kor 5,14–21 – A kiengesztelődés szolgálata
14Krisztus szeretete ugyanis sürget minket. Mert azt gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; 15és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. 16Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk emberi módon. És ha Krisztust emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. 17Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek.
18Mindez pedig Istentől van, aki Krisztus által megbékéltetett minket önmagával, és nekünk adta a megbékélés szolgálatát. 19Mert Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, úgy, hogy nem számította be bűneinket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. 20Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, béküljetek meg Istennel! 21Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk őáltala.
18Mindez pedig Istentől van, aki Krisztus által megbékéltetett minket önmagával, és nekünk adta a megbékélés szolgálatát. 19Mert Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, úgy, hogy nem számította be bűneinket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. 20Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, béküljetek meg Istennel! 21Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk őáltala.
Pál újra az apostoli szolgálatot értelmezi,
hogy a korinthusiak megfelelhessenek az öntelteknek, akik csak a maguk vallásos
tapasztalataival és tudásukkal dicsekszenek. Pál ellenben Krisztus „esztelen szeretete”
által sürgetve – „ha ugyanis nem vagyunk eszünkön, az Istenért nem vagyunk, s
ha eszünkön vagyunk, értetek vagyunk…” – megállapítja, hogy a hívők többé már
nem önmagukért élnek, hanem Jézusért, aki meghalt és feltámadt mindenkiért. Ez
az evangélium lényege: Jézus mindenkiért adta életét, mindenki üdvösségéért.
Senki sincs kizárva az evangéliumból. Aki szívébe fogadja Jézust, új
teremtménnyé válik, és úgy szeret, ahogy Jézus szeretett. A tanítvány tudja,
egész életét oda kell adnia, hogy a szeretet evangéliumát hirdethesse. Sajnos
gyakran elfelejtjük, hogy ez, és csakis ez a keresztény élet lényege. És ez az,
amire a világnak valóban szüksége van. Túl gyakran hagyjuk, hogy az önszeretet
bekebelezzen minket, ami aztán közönyt és magányt szül! Így ír az apostol:
„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új
valósult meg” (17). Az új dolgok pedig Isten dolgai, a határtalan szeretetből
származnak; kiengesztelődést hoznak, nem pedig szakadást; szeretetet, és nem
gyűlöletet. Jézus egész műve arra irányul, hogy kiengesztelődjünk Istennel és
egymással. Ha egységben maradunk Jézussal és Egyházával, kiengesztelődünk
Istennel és egymással is. Az apostol pedig a kiengesztelődés eszközévé,
szolgájává válik, Krisztus követe lesz azért, hogy kiengesztelődhessünk
mindannyian az Atyával. Az apostol most is így buzdít minket: „Engesztelődjetek
ki az Istennel!” Viszályoktól gyötört világunkban, ahol a gonosz lélek pusztít,
és amely fukarkodik a megbocsátással, nagy szükség van arra, hogy a hívők
könyörületességet, irgalmat és együttérzést tanúsítsanak. Jézus azért jött,
hogy létrehozza a mennyei Atyával való kiengesztelődés közösségét, mert jól
tudja, hogy ez az út vezet az egymással való kiengesztelődéshez is. A szeretet
és a megbocsátás számos megnyilvánulása között ott van a saját bűneink
megvallása, a találkozás és a párbeszéd, az ellenségeinkkel is.
Előesti imádság
