Ter 15,1–12.17–18 – Ábrahám szövetsége
1Ezen események után az Úr látomásban beszédet intézett Ábrámhoz, és azt mondta neki: »Ne félj, Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!« 2Ábrám ekkor megkérdezte: »Uram, Isten, mit adhatnál nekem? Gyermektelenül költözöm én el, s házam gondviselőjének fia, a damaszkuszi Eliézer örökli a házamat!« 3Aztán így folytatta Ábrám: »Nem adtál nekem gyermeket, és íme, a házamban született rabszolga lesz az örökösöm!« 4De az Úr azt válaszolta neki: »Nem az lesz az örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd!« 5Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: »Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod!« Aztán így folytatta: »Éppen ilyen lesz az utódod is.« 6Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki.
7Ekkor azt mondta neki az Úr: »Én vagyok az Úr, aki kihoztalak a káldeai Úrból, hogy neked adjam ezt a földet birtokul.« 8Ám ő azt válaszolta: »Uram, Isten, miből tudhatnám meg, hogy a birtokom lesz?« 9Az Úr erre azt felelte neki: »Hozz nekem egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős kecskét, egy háromesztendős kost, továbbá egy gerlét és egy galambot!« 10Ekkor ő elhozta mindezeket, középen kettévágta őket, és lerakta a két darabot egymással szembe; a madarakat azonban nem vágta ketté. 11A húsokra ragadozó madarak szálltak, de Ábrám elűzte őket.
12Amikor aztán a nap leszállóban volt, mély álom fogta el Ábrámot, és nagy rettegés és sötétség szállt rá.
7Ekkor azt mondta neki az Úr: »Én vagyok az Úr, aki kihoztalak a káldeai Úrból, hogy neked adjam ezt a földet birtokul.« 8Ám ő azt válaszolta: »Uram, Isten, miből tudhatnám meg, hogy a birtokom lesz?« 9Az Úr erre azt felelte neki: »Hozz nekem egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős kecskét, egy háromesztendős kost, továbbá egy gerlét és egy galambot!« 10Ekkor ő elhozta mindezeket, középen kettévágta őket, és lerakta a két darabot egymással szembe; a madarakat azonban nem vágta ketté. 11A húsokra ragadozó madarak szálltak, de Ábrám elűzte őket.
12Amikor aztán a nap leszállóban volt, mély álom fogta el Ábrámot, és nagy rettegés és sötétség szállt rá.
17Amikor a nap lenyugodott, sűrű sötétség lett. És íme, megjelent egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya, s átvonult a húsdarabok között.
18Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: »Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig.
18Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: »Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig.
Ábrahám útja a föld felé, az Isten ígéretét
megvalósítandó, nem egészen nehézségek nélküli. Hol van az a számtalan
leszármazott, akikről az Isten beszélt, mikor úgy tűnik, hogy Ábrahám egyetlen
örököse egy szolgájának a fia? A bizonytalanság és az ebből következő kérdések
részét képezik a hívő életének. Túl sokszor rémülünk meg a kor bizonytalansága
és a jövő igencsak korlátozott beláthatósága okán. Az Úr mégsem hagyja el
Ábrahámot, ahogy nem hagyja el egyikünket sem. Sőt, Isten elébe megy a
dolognak: „Ne félj, Ábrahám, én védőpajzsod vagyok; a jutalmad igen nagy lesz”.
Az Úr megelőzi a kérdéseinket, nehogy azok foglyaivá válhassunk. Így szabadítja
ki Ábrahámot is aggodalmainak és félelmeinek kutyaszorítójából: „Nézz föl az
égre, és számold meg a csillagokat… ilyen lesz a nemzetséged”. Csak a saját
magunk behatárolt nézőpontjából kiszabadulva vagyunk képesek messzire ellátni,
meglátni azt a rengeteg népet, melyet az Úr készített elő a számunkra. Isten
nézőpontja, amit meg szeretne osztani velünk, egyetemes nézőpont, szabad a
félelemtől, gyakran éppen ellenkezője annak, ahogy gondolkodunk. A saját
magunkba való bezárkózás szüli bennünk a félelmet és az aggodalmaskodást. Az Úr
kiszabadít minket. Van ugyanis egy óriási nemzetség, amely a hívekre vár, hogy
az Isten szövetsége minden néphez eljuthasson.
Imádság a szentekkel
