A római egyház első szent vértanúinak (a Nero-féle üldözés idején) ünnepe
1Kir 19,16.19–21; Zsolt 15; Gal 5,1.13–18; Lk 9,51–62
Az evangéliumi szakasz Jézust életének egyik
fordulópontján állítja elénk. Az evangélista megjegyzi, hogy közeleg az idő,
amikor Jézusnak „fel kell emeltetnie”. Ezt fölmérve Jézus „elhatározta, hogy
Jeruzsálembe megy” (szó szerinti fordításban: „arcát Jeruzsálem felé
irányította”).
Most az evangélista ennek az útnak az első
szakaszáról számol be. Először is két apostolról ír, akik el akartak pusztítani
egy szamaritánus falut, mert nem akarták befogadni az Urat és tanítványait.
Jézus ekkor hátrafordul, mintha ezzel jelezné, hogy nem megy tovább, és
megfeddi őket. Az evangéliumtól idegen minden erőszakos logika. Az evangéliumot
követni azt jelenti, hogy Jézus köpenyét vesszük magunkra, hogy befogadjuk az ő
Lelkét, és úgy megyünk tovább. A „Kövess engem!” felszólítás háromszor szerepel
az evangéliumnak ezen a lapján. Ehhez hasonlóan kellene a mi napjainkat is az
Úrhoz kötnie. A tanítvány az, aki úgy követi Jézust, hogy köpenye, amit az
Úrtól kapott, mindig a hátán van.
Ezután Jézus annak, aki így szólt hozzá:
„Követlek, Uram, bárhová mész is”, ezt válaszolja: „A rókáknak van vackuk, az
ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Jézus
követése nem a saját lendületünk gyümölcse, sem nem irányulhat valamilyen
privilégium megszerzésére. Az ember fiának nincs semmiféle állandó lakása,
hanem befogadásra vár mindenhol. A paradoxonnal, hogy tudniillik a tanítvány
nem temetheti el az apját, és a családtól sem köszönhet el, Jézus egyértelművé akarja
tenni, hogy az országnak kell feltétlen elsőbbségét élveznie. Jézus nem a
kegyelet vagy az emberség tetteit akarja megakadályozni. Éppen ellenkezőleg. Az
evangélium elsőségét hangsúlyozza az életünkben. Nem az erősebb fél követelése
ez. Az ítélkezés mögött gyakran a gyengék lebecsülése húzódik meg, ugyanis így
próbáljuk meg fenntartani a távolságot, és elkerülni, hogy belevonódjunk a
helyzetekbe. Jézus jól tudja, hogy az ő szeretete nélkül nincs együttérzés, és
Jeruzsálem felé vezető útján kívül nincs szabadság: vagy szabadok vagyunk vele,
vagy rabszolgái leszünk e világ számtalan urának, melyek közül az első
legtöbbször a saját énünk. Jézus meg akar szabadítani minket. Ezért arra kér
minket, mondjunk le arról, hogy önmagunknak élünk, és létünket kössük hozzá a mennyek
országának ügyéhez.
