Június 21., péntek

2Kor 11,18.21b–30 – A gyengeség dicsérete

A Szent Kereszt imádsága

18Mivel sokan dicsekszenek emberi előnyeikkel, most én is dicsekedni fogok. 19Ti ugyanis örömest eltűritek az ostobákat, hiszen bölcsek vagytok. 20Mert elviselitek, ha valaki szolgaságra vet benneteket, ha valaki elnyel, ha valaki hatalmába kerít, ha valaki felfuvalkodik, ha valaki arcul ver.
21Szégyenkezve mondom, hisz mintha mi gyöngék lettünk volna ebben a tekintetben. De azzal, amivel valaki dicsekedni mer – ostobaságból mondom –, én is merek. 

30Ha dicsekedni kell, gyöngeségemmel dicsekszem. 

Pál szembeszáll ellenfeleivel, azokkal a zsidókeresztényekkel, akik a korintusi közösségben a tekintélyét próbálták aláásni. Pál nem szégyell dicsekedni azokkal szemben, akik a maguk tudásával büszkélkednek, és tönkreteszik a közösséget. Egy önvédő beszéd kezdődik itt el, ami talán furcsán hangzik majd. Pál is nagyon jót tudja, milyen fontos, hogy magas elvárásokat támasszunk magunkkal szemben. Ezért akar az apostol „balga” módon szólni, hogy a korintusiak elfogadják a védekező szavakat, amelyek valójában az általa hirdetett evangélium, és nem önmaga védelmét jelentik. Pál dicsekvése egyfelől kiemeli gyengeségét, másfelől az Úr erejét. Ő sem kevesebb ezeknél a „fő-fő apostoloknál”: ő is zsidó, Izrael népéhez tartozik, és ő is Ábrahám leszármazottja, a messiási ígéret örököse. Büszke arra, hogy zsidó, és a kor egyik legjelentősebb bölcsének, Gamálielnek az iskolájában nevelkedett. A származással való dicsekvésnél azonban jóval előbbre való számára, hogy Krisztushoz tartozik. Az apostol azt írja a közösségnek, hogy ő az ellenfeleinél jóval inkább Krisztus szolgája. Más apostolokkal kapcsolatban már írta nekik: „többet dolgoztam mindegyiküknél” (1Kor 15,10). Most még erőteljesebben hangoztathatja ezt a korintusiaknak a hamis próféták ellenében. Így szól hozzájuk: „Eltűritek, ha valaki szolgává alacsonyít benneteket, ha kifoszt, ha kihasznál, ha fölétek kerekedik, ha arcul üt” (20). Az apostol szenvedélyes hangon sorolja mindazt, amit el kellett szenvednie, csak hogy hirdethesse a neki kinyilatkoztatott evangéliumot. A fájdalmak és küzdelmek e hosszú fölsorolásában az apostol önmagát, a korintusiakat és minket is emlékeztet, hogy az Úr tartotta meg őt, és egyedül ő segítette át a bajokon. Ezért mondhatja: „Ha dicsekednem kell, gyöngeségeimmel dicsekszem” (30). Ennek tudatáról lehet felismerni az igazi apostolt, Krisztus hamisítatlan szolgáját. Az apostol dicsekvése és a mi dicsekvéseink is gyengeségünkből fakadjanak, mert ezekben nyilvánul meg az Úr ereje és kegyelme.

A Szent Kereszt imádsága