1Kir 12,26–32;13,33–34 – Jerobeám
bűne
26Jeroboám már most azt gondolta magában: »Még majd visszaszáll a királyság Dávid házára,
27ha
e nép feljár, hogy az Úr házában, Jeruzsálemben áldozzon; így urához,
Roboámhoz, Júda királyához fordul e nép szíve, s engem megölnek, s
visszatérnek hozzá.«
28Gondolkodott,
s tanakodott tehát, s két aranyborjút készíttetett, s azt mondta a
népnek: »Ne járjatok fel többé Jeruzsálembe: íme, itt vannak isteneid,
Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről.«
29Egyiket Bételben állíttatta fel, a másikat pedig Dánban;
30lett is bűn ebből a dologból, mert a nép egészen Dánig, a borjút járt imádni.
31Majd magaslati templomokat építtetett, s papokat szerzett a köznépből, olyanokat, akik nem voltak Lévi fiai közül valók.
32Aztán
ünnepet rendezett a nyolcadik hónapban, a hó tizenötödik napján, annak
az ünnepnek a mintájára, amelyet Júdában szoktak ünnepelni és felment az
oltárra – hasonlóképpen cselekedett Bételben –, hogy áldozzon a
borjúknak, amelyeket készíttetett, s beiktatta Bételben azoknak a
magaslatoknak a papjait, amelyeket alkottatott. 33Jeroboám azonban ezen
dolgok után sem fordult vissza nagyon gonosz útjáról, sőt ellenkezőleg,
papokat rendelt a magaslatokra a köznépből: aki csak akarta,
felavattatta kezét, s a magaslatok papjává lett.
34Ez lett az oka annak, hogy Jeroboám háza vétket vont magára, s összedűlt és elpusztult a föld színéről.
Salamon halála után Jerobeám visszatér Egyiptomból, és visszahódítja
Júdeát. Rechabeám erre háborút indít ellene, hogy visszaállítsa a birodalom
egységét a két széthullott rész között. Ám Semaja próféta lebeszéli őt a
testvérháborúról, és emlékezteti, hogy a birodalom két részre (Júdeára és
Izraelre) osztását maga az Úr engedte meg. „Ezt üzeni az Úr: Ne vonuljatok ki
harcba szállni testvéreitekkel, Izrael fiaival. Mindegyiktek térjen vissza
otthonába, mert én intéztem így.” Isten nem akarja megosztani a népét. Időnként
enged, hogy elkerülje a még nagyobb rosszat, és türelempedagógiához folyamodik
a növekedés érdekében. Rechabeám és emberei „hallgattak az Úr parancsára”, így
a bizonyára nem kis véráldozatot követelő testvérháború végül nem robbant ki.
Jerobeám a maga részéről nem tett le hatalmi terveiről. Mivel sem Jeruzsálem,
sem a templom nem az ő birodalmához tartozik, igyekszik más helyekkel és új
vallásossággal helyettesíteni őket. Az a szándéka, hogy alattvalóival
elfelejtesse Jeruzsálemet és a templomot, és így megőrizhesse hatalmát. Fáradhatatlanul
épít új oltárokat, vezet be új vallási szertartásokat és új ünnepeket.
Alattvalói elfogadják a király döntését és újításait, kivéve a levitákat, akik
tömegesen hagyják el a déli területeket, ahogy azt a Krónikák II. könyvében
olvassuk (11,13–14). Jerobeámnak így sikerül elszakítania népét Jeruzsálemtől
és a déli királyságtól, mert olyan vallást ad nekik, amely eltávolítja őket
atyáik Istenétől. „Ez volt Izrael bűne”, jegyzi meg keserűen a szentíró. Jerobeám,
aki csak saját hatalmával volt elfoglalva, elfeledte, hogy nem ő, hanem az Úr
szabadította ki népét az egyiptomi szolgaságból, és egyedül az Úr a nép igazi
uralkodója. A gőg és a hatalomvágy olyannyira elvakította, hogy még a népet is
eltávolította Istentől.
Előesti imádság
