Emlékezzünk Onezimuszra,
Filemon rabszolgájára, aki Pál apostol hittestvére volt
Sir 15,15–20; Zsolt 118 (117);
1Kor 2,6–10; Mt 5,17–37
Máté evangéliumának ezen a vasárnapon hirdetett része a hegyi beszéd
folytatása. Ebben az antitéziseknek is nevezett szakaszban arról a döntő
jelentőségű kérdésről van szó, amit Jézus és a Törvény, az evangélium és az
erkölcsi szabályok közötti kapcsolat jelent. Jézus
másféle igazságról beszél, arról, amely közvetlenül kötődik ahhoz, hogyan
cselekszik Isten: nem hidegen számolgat, nem méricskéli, mennyit adott és
kapott valaki, mennyi bűne és mennyi érdeme van. Isten nagy és irgalmas szívvel
cselekszik, igazsága túlmegy minden határon, a Törvény határán is. Nem a Törvény
előírása és betartása közötti különbség a probléma, hanem a szeretet és a
közöny, a szenvedély és a hidegség közti különbség. Nem egyszerűen a törvények
betartásáról van szó, ami természetesen elengedhetetlen, hanem olyan közös élet
fölépítéséről, amelynek alaptörvénye a kölcsönös szeretet.
Ebből indul ki az első antitézis: „Hallottátok, hogy a régiek ezt a
parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt
mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart
embertársával.” Világos, hogy nem egy újabb esetleírásról van szó (amelynek
lehet még két másik esete: aki azt mondja embertársára, hogy „buta”, vagy
„bolond”), nem is egy új, talán az előzőnél is szigorúbb igazságszolgáltatási
eljárásról, hanem a „ne ölj” parancs új értelmezéséről és gyakorlatáról. Az
egymás közti kapcsolataink forognak kockán. Ezek a szeretetkapcsolatok olyan
fontosak, hogy meghatározzák az ember végső sorsát: a kölcsönös szeretet a Törvény
beteljesedése. Ilyen értelemben tehát a tagadásból megállapítás lesz: nyíltan
kimondja a szeretet elsőségét. Ez nem pusztán erkölcsi gyakorlat, hanem az élet
és Isten iránti imádatunk lényege. Olyannyira, hogy Jézus hozzáteszi: „Ha tehát
ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy
embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár
előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza, és ajánld fel
ajándékodat”. Az „irgalmasság” többet ér, mint az „áldozat”. A szertartás mint
az Istennel való kapcsolat jele elválaszthatatlan az emberek közötti komoly,
baráti kapcsolattól. Ez alapján kell értelmezni a következő megállapítást is:
„Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy
aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.”
Ezután az eskü kérdéséről beszél: „Hallottátok ezt a régieknek szóló
parancsot is: Ne esküdjél hamisan… Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne
esküdjetek.” Az evangélium azt mondja, semmiféle esküt nem szabad tenni, sem
vallási, sem társadalmi téren. Az eskü az Isten tekintélyével való visszaélés,
csak arra való, hogy elfedjük az emberi szavak és cselekedetek igazságának
hiányosságát. Jézus azt mondja: „Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem
nem. Ami ezen felül van, a gonosztól való.” Jézus valóban bízik az emberek
szavában. És ebben a bizalomban rejlik Jézus evangéliumának újdonsága és ereje. Ki mert valaha is ilyen szavakat kiejteni? Pál apostol megállapítja, hogy
„nem ennek a világnak a bölcsességéről” van szó, és hozzáteszi: „Szem nem
látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak
készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által.”
(1Kor 2,9–10) Új törvényt ad át a keresztényeknek, amely nem előírások és
törvényi rendelkezések rendszere, hanem új szív, új lélek.
Imádság az Úr napján
