Február 17., hétfő

A Santa Maria in Trastevere bazilikában a békéért imádkoznak

Jak 1,1–11 – Bízzuk magunkat az Úrra

Imádság a szegényekért 

  ¹Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek!
²Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, ³hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása álhatatosságot szerez. ⁴Az álhatatosság pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és hibátlanok legyetek.
⁵Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja adni neki. ⁶De ne kételkedve, hanem hittel kérje, mert aki kételkedik, hasonló a tenger hullámához, amelyet a szél fölver, és ide-oda hajszol. ⁷Az ilyen ember ne gondolja, hogy kap valamit az Úrtól, ⁸hiszen kettős lelkű és minden útján állhatatlan ember.
⁹Az alacsony sorsú testvér azzal dicsekedjék, hogy Isten felmagasztalta, ¹⁰a gazdag viszont azzal, hogy megalázta, mert el fog tűnni, mint a fű virága. ¹¹Fölkelt ugyanis a nap perzselő hevével, kiszárította a füvet, lehullott a virága, s tönkrement a színpompája; így fog a gazdag is elhervadni az ő útján.

A levél elején Jakab Isten szolgájaként mutatkozik be. Ezen a tituluson alapszik szavai tekintélye. Ezáltal helyezi el magát abban a biblikus hagyományban, ami megmutatja, hogy az Úr mindig maga választja ki a szolgáit (Mózes, Ábrahám, Dávid és az összes próféta). Ezzel az apostoli tekintéllyel fölruházva fordul Jakab a szórványban élő keresztény közösségekhez. Ezek a közösségek ugyan a világban szétszóródva élnek, mégis egyetlen néppé egyesíti őket Jézus evangéliuma: Isten új népévé. Jakab azt akarja, hogy a közösségek „érezzék jól magukat”. Arra buzdítja őket, hogy mindig maradjanak derűsek, még az őket ért megpróbáltatások és nehézségek közepette is. A megpróbáltatás – írja a szerző – jó alkalom a növekedésre. Az öröm, amiről Jakab beszél, nem azonos a világ örömével, hiszen ez utóbbi mindenáron, szinte kétségbeesetten igyekszik elkerülni a megpróbáltatásokat. Assisi Szent Ferenc éppen arról a tökéletes boldogságról beszél, amit az élet nehézségei közepette tapasztalhat meg az ember. Amikor a sátán megkísérti Jóbot, bebizonyosodik, hogy annak hite akkor is erős, amikor nagy bajban van. Az élet nehézségei közepette ragyog föl a hit fényessége. Jól tudják ezt a mártírok, úgy a régiek, az első keresztény nemzedékek mártírjai, mint a maiak, akik mind Istenben bízva, türelemmel győzték le a legkeményebb megpróbáltatásokat. Az élet próbatételei segítenek megérlelni bennünk a türelem erényét. Az apostol számára a türelem nem egyenlő a beletörődéssel. Sőt, gyakran éppen a gyors megoldásra való törekvés, a vágy, hogy azonnal lássuk munkánk gyümölcsét, felületessé tesznek bennünket. A türelem ezzel szemben Isten felé tereli a hívő embert, arra ösztönzi, hogy kérje tőle a bölcsességet, aminek révén megküzdhet a nehéz pillanatokkal, és le is győzheti őket. Isten nagylelkűen megadja a bölcsességet bárkinek, aki csak kéri tőle. Mindannyiunknak szükségünk van erre a bölcsességre. Jakab szemében az, aki csak önmagában bízik, mindig határozatlan és bizonytalan marad, mert nincs meg az a belső ereje, ami lehetővé tenné számára, hogy válaszoljon az élet kihívásaira. Arra biztat minket, hogy gyermeki bizalommal kérjünk segítséget, mert a gyerekek fenntartások nélkül bíznak az Atyában, tudják, hogy meg fogják kapni, amit kérnek tőle. Ezzel szemben könnyebb elnézőnek lenni a bizonytalanságainkkal, sőt végül akár meg is szeretni őket, miközben a szívünkben lakozó számtalan nyugtalan, gyakran banális, felszínes érzés foglyai maradunk, mert már annyira hozzánk tartoznak, hogy nem is tudunk szabadulni tőlük. Kérjük hát Istentől a szív bölcsességét, hogy erősek és türelmesek lehessünk az életben.

Imádság a szegényekért