Jak 4,1–10 – Kértek ugyan, de
nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek
1Honnan a háborúság és a civakodás köztetek? Nemde bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokban háborognak? 2Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek – azért, mert nem kértek. 3Kértek és nem kaptok – mert rosszul kértek: azért, hogy kívánságaitokra fordítsátok. 4Ti házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellensége az Istennek?
Aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek. 5Vagy azt gondoljátok, hogy hiába mondja az Írás: »Féltékenyen vágyakozik a Lélek, amely bennünk lakik«?
Aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek. 5Vagy azt gondoljátok, hogy hiába mondja az Írás: »Féltékenyen vágyakozik a Lélek, amely bennünk lakik«?
6Sőt még nagyobb kegyelmet is ad. Azért mondja:
»Isten a kevélyeknek ellenáll,
az alázatosaknak pedig kegyelmet ad«
.
»Isten a kevélyeknek ellenáll,
az alázatosaknak pedig kegyelmet ad«
.
7Engedelmeskedjetek tehát Istennek; az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek. 8Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, ti kettős lelkűek! 9Keseregjetek, szomorkodjatok és siránkozzatok, nevetésetek forduljon gyászra, és örömötök szomorkodásra. 10Alázkodjatok meg az Úr színe előtt, és ő felmagasztal titeket.
Jakab szavai leírják, milyen gyászos gyümölcsei vannak a hamis
bölcsességnek. A birtoklás utáni sóvárgás olyan veszélyes, hogy gyilkossághoz
vezethet, az irigység pedig egymás elleni harchoz. A magukba fordult közösségek
nárcizmusa megfosztja erejétől ugyanazt az imát: „Nem a tiétek, mert nem
kéritek. Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek.” Aki hagyja magát e világ
szellemiségétől vezéreltetni, az eltávolodik Istentől, sőt, meg is gyűlölheti
őt – jegyzi meg Jakab –, és ezzel valódi házasságtörést követ el. Jézus megtanít arra, hogyan
álljunk Isten előtt és az emberek előtt: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok,
és alázatos szívű” (Mt 11,29). Megalázkodni az Úr előtt annyit tesz, mint
elismerni nyomorúságunkat, bűneinket: „Ismerjétek el nyomorúságtokat,
bánkódjatok és sírjatok” – írja Jakab. Akiben megvan ez a lelkület, az tud
közeledni az Úrhoz, és miközben közeledik hozzá, rájön, hogy az Úr már előbb
közeledett őhozzá, hogy megérintse a szívét, és üdvözítse. Ha fölismerjük,
milyen nagy hálával tartozunk Istennek, azt is fölismerjük, milyen nagy
szeretetadósságunk van testvéreink felé. Jakab óva int a másik megszólásától, a
veszekedéstől, az ítélkezéstől, a rágalmazástól: minden ilyesmi abból ered,
hogy eltávolodtunk Istentől, és gyakran abból az ördögi kísértésből, hogy mi
akarjuk elfoglalni a helyét, vagy szeretnénk legalább a középpontba kerülni.
Jól tudjuk, milyen könnyű ítélkezni, ahogy a másik szemében a szálkát meglátni
is. Azt, aki balga módon beleesik az ilyen gőgös és megvető viselkedés bűnébe,
Jakab világosan kérdőre vonja: „Ki vagy, hogy ítélkezel felebarátod fölött?” És
emlékeztet rá, hogy Isten és felebarátaink szeretete a Törvény lényege és az
üdvösség útja. Szabadságunkban áll mindig szeretni, mert nem vagyunk foglyai az
ítéleteknek, melyek megmérgezik a szívet, képtelenné tesznek arra, hogy
szeressük a másik embert, mert eltorzítják és eltávolítják tőlünk.
