Don Andrea Santoro római pap
emléknapja, akit 2006-ban a törökországi Trapezuntban (Trabzon) öltek meg
2Sám 24,2.9–17 – Dávid
elrendeli a nép számbavételét
2Meg is hagyta a király Joábnak, serege vezérének: »Járd be Izrael valamennyi törzsét, Dántól Beersebáig és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a számát.«
Erre Joáb átadta a királynak a nép összeírásának eredményét, amely szerint Izraelben nyolcszázezer kardforgató, erős férfi, Júdában meg ötszázezer harcos akadt.
10Ám a nép megszámlálása után bántotta Dávidot lelkiismerete, s azért Dávid azt mondta az Úrnak: »Nagyon vétkeztem e tettel, de kérlek, Uram, bocsásd meg szolgád vétkét, mert igen esztelenül cselekedtem.« 11Mire Dávid reggel felkelt, az Úr a következő szózatot intézte Gád prófétához, Dávid látnokához: 12»Eredj és szólj Dávidhoz: Ezt üzeni az Úr: Három dolog közül választhatsz: válassz közülük egyet tetszésed szerint, s én azt cselekszem meg veled.« 13Gád el is ment Dávidhoz és jelentette neki: »Vagy hét esztendeig éhínségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, s azoknak üldözniük kell téged, vagy pedig három napig döghalálnak kell lennie földeden. Nos, gondolkodj, s határozz, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött.« 14Azt mondta erre Dávid Gádnak: »Nagyon szorongok, de jobb az Úr kezébe esnem (mert nagy az ő irgalmassága), mint az emberekébe.«
15Döghalált bocsátott tehát az Úr Izraelre attól a reggeltől kezdve a megszabott ideig, s meghalt a népből Dántól Beersebáig hetvenezer ember. 16Amikor azonban az Úr angyala Jeruzsálemre nyújtotta ki kezét, hogy azt is elpusztítsa, megkönyörült az Úr a nyomorúságon és azt mondta a nép öldöklő angyalának: »Elég, vond vissza immár kezedet.«
Amikor ugyanis az Úr angyala a jebuzita Arauna szérűje mellett volt, 17így szólt Dávid az Úrhoz, amint meglátta a nép öldöklő angyalát: »Én vagyok az, aki vétkeztem, s aki gonoszul cselekedtem; de ők, a juhok, mit követtek el? Kérlek, forduljon tehát kezed én ellenem s az én apámnak háza ellen!«
10Ám a nép megszámlálása után bántotta Dávidot lelkiismerete, s azért Dávid azt mondta az Úrnak: »Nagyon vétkeztem e tettel, de kérlek, Uram, bocsásd meg szolgád vétkét, mert igen esztelenül cselekedtem.« 11Mire Dávid reggel felkelt, az Úr a következő szózatot intézte Gád prófétához, Dávid látnokához: 12»Eredj és szólj Dávidhoz: Ezt üzeni az Úr: Három dolog közül választhatsz: válassz közülük egyet tetszésed szerint, s én azt cselekszem meg veled.« 13Gád el is ment Dávidhoz és jelentette neki: »Vagy hét esztendeig éhínségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, s azoknak üldözniük kell téged, vagy pedig három napig döghalálnak kell lennie földeden. Nos, gondolkodj, s határozz, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött.« 14Azt mondta erre Dávid Gádnak: »Nagyon szorongok, de jobb az Úr kezébe esnem (mert nagy az ő irgalmassága), mint az emberekébe.«
15Döghalált bocsátott tehát az Úr Izraelre attól a reggeltől kezdve a megszabott ideig, s meghalt a népből Dántól Beersebáig hetvenezer ember. 16Amikor azonban az Úr angyala Jeruzsálemre nyújtotta ki kezét, hogy azt is elpusztítsa, megkönyörült az Úr a nyomorúságon és azt mondta a nép öldöklő angyalának: »Elég, vond vissza immár kezedet.«
Amikor ugyanis az Úr angyala a jebuzita Arauna szérűje mellett volt, 17így szólt Dávid az Úrhoz, amint meglátta a nép öldöklő angyalát: »Én vagyok az, aki vétkeztem, s aki gonoszul cselekedtem; de ők, a juhok, mit követtek el? Kérlek, forduljon tehát kezed én ellenem s az én apámnak háza ellen!«
Dávid meg akar győződni országa politikai és társadalmi szilárdságáról. Ám
azzal, hogy a kézzelfogható stabilitást keresi, megtelepszik benne a
bizalmatlanság az Úr iránt. A szöveg a következő megjegyzéssel kezdődik: „Újra
fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, úgyhogy ismét felingerelte ellenük
Dávidot.” A szerző nem mondja meg, miért haragudott meg az Úr, hangsúlyozza
azonban, hogy ő maga indítja arra Dávidot, hogy rendelje el a népszámlálást,
éspedig nem a nép érdekében. A „felingerelte ellenük Dávidot” kifejezést az ősi
sémita felfogás ismeretében érthetjük meg, amely szerint minden közvetlenül
Istentől ered, még a kísértés is. Ennek legszembetűnőbb példáját Jób könyvében
olvashatjuk, amikor megjelenik a sátán, és kéri Isten engedélyét, hogy
megkísérthesse Jóbot, Isten pedig megengedi neki (Jób 1,6–12; 2,1–6). A
kísértés ekként való ábrázolása nem csupán elveti azt a gondolatot, hogy
Istentől eredne a rossz, hanem a kísértés engedélyezésével Isten azt is
tudatja, hogy segítségével – ami soha nem marad el – az ember le is tudja
győzni a kísértőt. Dávid tehát elrendeli a népszámlálást. Döntése, hogy
pontosan számba veszi katonáit, adófizetőit és alattvalóit, arra utal, hogy
Dávid jobban bízik saját erejében és a rendelkezésére álló eszközökben, mint az
isteni erőben és gondviselésben. Ezért még be sem fejeződik a számbavétel, „Dávidnak
megdobbant a szíve. Így szólt hát az Úrhoz: Nagy bűnt követtem el. De bocsásd
meg, Uram, szolgádnak ezt a bűnt, mert ostobaságot csináltam.” Gád próféta az
Isten nevében nagyon szigorú büntetést helyez kilátásba a történtek miatt.
Dávid ismét tanúbizonyságát adja hite szegényességének, minden látszólagos
bölcsessége ellenére. Valójában inkább ostobaság, mint bölcsesség, amit tesz.
Persze, Isten azt kéri, hogy tegyünk meg mindent népe védelmében, de csakis az „istenfélelemben”
gyökerező bölcsességgel, vagyis úgy, hogy teljesen megbízunk benne, tudatában
vagyunk nyomorúságunknak. Csak ez a bölcsesség igazán bölcs és erős. Végül
Dávid is megérti, hogy a rábízott nép ereje nem számokban, hanem az Úrba vetett
hitben rejlik.
Imádság a szentekkel