Emlékezzünk a Sant’Egidio
közösség kezdeteire: 1968. február 7-én egy római gimnázium néhány diákja
összegyűlt, hogy együtt hallgassák az evangéliumot, és szeressék a szegényeket;
mondjunk köszönetet az Úrnak a közösségért
Mt 11,25–30 – A kicsinyeknek
kinyilatkoztatott evangélium
25Abban az időben így szólt Jézus: »Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. 26Igen, Atyám, így tetszett ez neked! 27Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
28Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. 29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. 30Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.«
28Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. 29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. 30Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.«
Emlékezzünk ma a Sant’Egidio közösség születésének évfordulójára. Pontosan
52 esztendő telt el a kezdetek óta. Az első szó, ami ajkunkról az Úrhoz száll
ezen a napon, a köszönet szava a Szentlélek értékes ajándékáért, amivel
megajándékozta az Egyházat és a világot. Az evangéliumi szakasz azt sugallja,
hogy maga Jézus „dicsőíti” az Atyát, mert még egyszer „kinyilatkoztatta a
kicsinyeknek” az evangéliumot. A közösséget, amely egy fiatal gimnazista,
Andrea Riccardi kezdeményezésére jött létre, a „kicsinyek” alkották, nem csak
azért, mert fiatal gimnazisták voltak, hanem főleg azért, mert az eredeti álom
fontos része, hogy a közösség tagjai az evangélium gyermekeinek tartják
magukat, vagyis azon kicsinyek közé tartoznak, akiknek Isten kinyilatkoztatta
misztériumát. A közösség szívében mélyen gyökerezik az az egyszerű, alapvető
felismerés: az evangéliumot a maga egyszerűségében kell megélni, anélkül hogy
hozzátennénk valamit. Az evangéliumból, Isten igéjének folyamatos hallgatásából
születik meg és születik újra és újra a közösség. Igen, a Sant’Egidio története
az imádság, az odafigyelés, Istennel, a felebarátainkkal és a szegényekkel
kötött barátság története. És ebből a barátságból fakad a közösség minden
cselekedete. Jézus hálaadása ma mindannyiunk köszönetnyilvánítása: „Dicsőítelek,
Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és bölcsek elől elrejtetted ezeket, és a
kicsinyeknek kinyilatkoztattad.” Rómából kiindulva, a kicsinyeken keresztül az
egész világon elterjedt az evangélium, a közösséget pedig Róma külvárosaitól a
mai megalopoliszok nagyvárosainak perifériájáig a szegényekért végzett
imádságban és szeretetben egyesítette. A közösség, bárhol legyen is a világon,
igyekszik megélni a szeretet globalizációját; a szeretetét, amely megszünteti a
határokat és a megosztottságot, megteremti a szegények és alázatosak közös nagy
népét, akik arra kötnek szövetséget, hogy egymást kölcsönösen segítsék az Úr
követésében. Köszönetet mondunk ma az Úrtól ezekben az években kapott nagy
segítségért, amely által magunkévá tehettük a világ minden táján élő férfiak és
nők, legfőképpen a szegények örömeit és reményeit, aggodalmait és terheit.
Megtapasztaltuk, mennyire igazak Jézus szavai: „Az én igám édes és az én terhem
könnyű.” Ami tehernek és erőfeszítésnek tűnt, édes és könnyű tapasztalattá
vált. Az előttünk álló idő csordultig van kihívásokkal, feladatokkal, de Isten
segítségének édes bizonyossága megtart minket, hogy bizalommal és szeretettel
járjunk az evangélium útján.
A Szent Kereszt imádsága
