1Kir 11,4–13 – Salamon
uralmának hanyatlása
4Amikor ugyanis már vén volt, feleségei arra csábították szívét, hogy más isteneket kövessen, s így szíve nem volt teljesen az Úrral, az ő Istenével, mint Dávidnak, apjának a szíve, 5hanem Astartét, a szidoniak istennőjét s Molokot, az ammoniták bálványát tisztelte Salamon, 6és azt cselekedte Salamon, ami nem tetszett az Úrnak, s nem követte oly teljesen az Urat, mint apja, Dávid. 7Ekkoriban építtetett Salamon templomot Kámosnak, a moabiták bálványának, a Jeruzsálemmel szemben levő hegyen, meg Moloknak, Ammon fiai bálványának, 8s ugyanígy járt el minden idegen feleségével, akik az ő isteneiknek tömjéneztek, s áldoztak.
9Megharagudott erre az Úr Salamonra, hogy elfordult az elméje az Úrtól, Izrael Istenétől, aki kétszer is megjelent neki, 10s éppen azt parancsolta meg, hogy ne kövessen más isteneket, s ő mégsem tartotta meg, amit az Úr megparancsolt neki. 11Azt mondta azért az Úr Salamonnak: »Mivel ezt tudtad, s mégsem tartottad meg szövetségemet s parancsaimat, amelyeket meghagytam neked, azért elszakítom tőled királyságodat és szolgádnak adom. 12Mindazonáltal apád, Dávid miatt nem a te napjaidban cselekszem meg ezt, hanem fiad kezéből szakítom majd el, 13s nem is veszem el az egész királyságot, hanem egy törzset meghagyok fiadnak, szolgám, Dávid miatt s Jeruzsálem miatt, amelyet kiválasztottam.«
Salamon „tehát olyat tett, ami gonosznak számít az Úr szemében, és nem
követte hűségesen az Urat, mint atyja, Dávid”. Ebben az ítéletben rejlik
Salamonnak és birodalmának szomorú vége. Ám mindez nem ok nélkül, és nem
hirtelen történik. A bűn, ahogy a megtérés is, szoros kapcsolatban áll a hívő
szívével. És sosem választható szét másokhoz fűződő kapcsolatunktól:
kölcsönösen függünk egymástól, akár a jóban, akár a rosszban. Salamon hagyta
magát elcsábítani, majd engedte, hogy a gőg hatalmába kerülő emberek perverz
logikája uralkodjék el rajta. Előbb a pénz, a gazdagság rabszolgájává válik,
majd egyre kevésbé képes tisztelettel nézni másokra, és egyre csak saját
igényeinek kielégítését hajszolja, mely a szexualitásban igen termékeny talajra
talál. Salamon hatalmas háremet hoz létre. Való igaz, hogy egy ókori uralkodó
számára ez a gazdagság és a hatalom jele volt, főleg, ha háremében sok volt az
idegen származású nő. Ám a probléma egyre súlyosabbá válik, mert minél inkább
hatalmába keríti Salamont a pénz, a hatalom és a szex, szíve annál távolabb
kerül Istentől. Nem véletlenül idézi a szerző már a szöveg legelején, hogy
Salamon nem csak a fáraó lányát „szerette”, hanem sok más nőt is. És Salamon „szívét
asszonyai más istenekhez fordították, szíve nem volt többé mindenestül az Úré,
az ő Istenéé, mint atyjának, Dávidnak a szíve”. A probléma mindig a szív. Jézus
is azt mondja: „Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt 6,21). Salamon szíve már
nem Istené volt, mint uralkodása kezdetén. Behódolt a gőgnek és az önimádatnak,
és ez messzire vitte. Ha meghallotta és megfogadta volna az Úr szavát a Második
törvénykönyvből, akkor nem esett volna a bálványimádás bűnébe. A Második törvénykönyv
a királlyal kapcsolatban ezt mondja: „Ne tartson sok lovat, s ne akarja
visszavezetni a népet Egyiptom földjére lóállományát gyarapítani… Ne tartson
sok feleséget se, nehogy eltántorodjék a szíve. Túlságosan sok aranyat, ezüstöt
se halmozzon fel.” (MTörv 17,16–17) Salamon megszegi ezeket a rendelkezéseket:
Egyiptomból hozat lovakat, nagy gazdagságra tesz szert. Olyannyira enged a
hatalom gőgjének, hogy nem hagy teret sem az Úrnak, sem az ő irgalmának. Dávid
is bűnbe esett, de a prófétát hallgatva fölismerte bűnét, és bocsánatért
esedezett. Salamon szomorúságban végezte be napjait, és a királyság
szétszakadásával fiai nagy árat fizettek apjuk bűnéért.
Imádság az Egyházért