Február 13., csütörtök



1Kir 11,4–13 – Salamon uralmának hanyatlása



4Amikor ugyanis már vén volt, feleségei arra csábították szívét, hogy más isteneket kövessen, s így szíve nem volt teljesen az Úrral, az ő Istenével, mint Dávidnak, apjának a szíve, 5hanem Astartét, a szidoniak istennőjét s Molokot, az ammoniták bálványát tisztelte Salamon, 6és azt cselekedte Salamon, ami nem tetszett az Úrnak, s nem követte oly teljesen az Urat, mint apja, Dávid. 7Ekkoriban építtetett Salamon templomot Kámosnak, a moabiták bálványának, a Jeruzsálemmel szemben levő hegyen, meg Moloknak, Ammon fiai bálványának, 8s ugyanígy járt el minden idegen feleségével, akik az ő isteneiknek tömjéneztek, s áldoztak.
9Megharagudott erre az Úr Salamonra, hogy elfordult az elméje az Úrtól, Izrael Istenétől, aki kétszer is megjelent neki, 10s éppen azt parancsolta meg, hogy ne kövessen más isteneket, s ő mégsem tartotta meg, amit az Úr megparancsolt neki. 11Azt mondta azért az Úr Salamonnak: »Mivel ezt tudtad, s mégsem tartottad meg szövetségemet s parancsaimat, amelyeket meghagytam neked, azért elszakítom tőled királyságodat és szolgádnak adom. 12Mindazonáltal apád, Dávid miatt nem a te napjaidban cselekszem meg ezt, hanem fiad kezéből szakítom majd el, 13s nem is veszem el az egész királyságot, hanem egy törzset meghagyok fiadnak, szolgám, Dávid miatt s Jeruzsálem miatt, amelyet kiválasztottam.«

Salamon „tehát olyat tett, ami gonosznak számít az Úr szemében, és nem követte hűségesen az Urat, mint atyja, Dávid”. Ebben az ítéletben rejlik Salamonnak és birodalmának szomorú vége. Ám mindez nem ok nélkül, és nem hirtelen történik. A bűn, ahogy a megtérés is, szoros kapcsolatban áll a hívő szívével. És sosem választható szét másokhoz fűződő kapcsolatunktól: kölcsönösen függünk egymástól, akár a jóban, akár a rosszban. Salamon hagyta magát elcsábítani, majd engedte, hogy a gőg hatalmába kerülő emberek perverz logikája uralkodjék el rajta. Előbb a pénz, a gazdagság rabszolgájává válik, majd egyre kevésbé képes tisztelettel nézni másokra, és egyre csak saját igényeinek kielégítését hajszolja, mely a szexualitásban igen termékeny talajra talál. Salamon hatalmas háremet hoz létre. Való igaz, hogy egy ókori uralkodó számára ez a gazdagság és a hatalom jele volt, főleg, ha háremében sok volt az idegen származású nő. Ám a probléma egyre súlyosabbá válik, mert minél inkább hatalmába keríti Salamont a pénz, a hatalom és a szex, szíve annál távolabb kerül Istentől. Nem véletlenül idézi a szerző már a szöveg legelején, hogy Salamon nem csak a fáraó lányát „szerette”, hanem sok más nőt is. És Salamon „szívét asszonyai más istenekhez fordították, szíve nem volt többé mindenestül az Úré, az ő Istenéé, mint atyjának, Dávidnak a szíve”. A probléma mindig a szív. Jézus is azt mondja: „Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt 6,21). Salamon szíve már nem Istené volt, mint uralkodása kezdetén. Behódolt a gőgnek és az önimádatnak, és ez messzire vitte. Ha meghallotta és megfogadta volna az Úr szavát a Második törvénykönyvből, akkor nem esett volna a bálványimádás bűnébe. A Második törvénykönyv a királlyal kapcsolatban ezt mondja: „Ne tartson sok lovat, s ne akarja visszavezetni a népet Egyiptom földjére lóállományát gyarapítani… Ne tartson sok feleséget se, nehogy eltántorodjék a szíve. Túlságosan sok aranyat, ezüstöt se halmozzon fel.” (MTörv 17,16–17) Salamon megszegi ezeket a rendelkezéseket: Egyiptomból hozat lovakat, nagy gazdagságra tesz szert. Olyannyira enged a hatalom gőgjének, hogy nem hagy teret sem az Úrnak, sem az ő irgalmának. Dávid is bűnbe esett, de a prófétát hallgatva fölismerte bűnét, és bocsánatért esedezett. Salamon szomorúságban végezte be napjait, és a királyság szétszakadásával fiai nagy árat fizettek apjuk bűnéért.
Imádság az Egyházért