Február 18., kedd

Jak 1,12–18 – Istentől csak jó származik

Imádság Máriával, Urunk édesanyjával

12Boldog az az ember, aki a próbatételt elviseli, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért.
13Senki se mondja, amikor kísértést szenved, hogy »Isten kísért«, mert Istent nem lehet rosszra kísérteni, és ő sem kísért senkit. 14Mindenkit, aki kísértésbe esik, a saját kívánsága vezeti félre és csábítja a rosszra. 15A kívánság pedig, mihelyt megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha elkövetik, halált okoz.
16Ne tévedjetek tehát, szeretett testvéreim! 17Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a fényességek Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak. 18Szabad akaratból nemzett minket az igazság igéjével, hogy mintegy zsengéje legyünk az ő teremtésének.

„Boldog az az ember, aki a kísértésben helytáll”, írja Jakab. Így tett Jézus is, és elsőként nyerte el „az élet koronáját”. A kísértéseket nem Isten küldi. A levél világosan megmondja: „Ő sem csábít rosszra senkit.” A Miatyánk új olasz fordításában már nincs benne, hogy „ne vigy minket a kísértésbe”, hanem az van helyette, hogy: „ne engedd, hogy kísértésbe essünk”, mert az Úr nem viszi kísértésbe az embert. Hányszor hallunk olyan megjegyzést – és néha mi magunk is hajlunk az efféle gondolatokra –, hogy a rossz Istentől jön! A rossz mindig olyan szívből születik, amely valamilyen szenvedélynek, végső soron az önszeretetnek a rabjává vált. Ha engedünk ezeknek a szenvedélyeknek, és elhatalmasodnak rajtunk, bűnbe sodródunk, ahogyan Káin is, aki nem tudott uralkodni az ösztönein, és végül megölte a testvérét. Az apostol emlékeztet arra is: ostobaság úgy hinni, egyedül is képesek vagyunk ellenőrzésünk alatt tartani a szenvedélyeinket vagy magát a bűnt; valójában az ösztöneink és az önszeretet sodornak magukkal minket. Időnként elfog az a balga meggyőződés, hogy uralkodni tudunk a rosszon, hogy ellenőrzés alatt tudjuk tartani, ahogy számos szokásunkat, gondolatunkat is. Pedig valójában azok uralkodnak rajtunk. Ám a levél emlékeztet, hogy rábízhatjuk magunkat az Úrra, és így visszaverhetjük a gonosz támadásait. A világosság Atyja sosem bizonytalan, nincsenek kétségei, nem gondolja meg magát. Az Atya nem változik, benne árnyéka sincs a változásnak, annak ellenére sem, hogy mennyi csalódást okozunk neki. Az Úr, aki az eget és a földet alkotta – mondja Jakab – bőségesen osztja ajándékait az embereknek, miután életre keltett bennünket „az igazság szavával”. Az igehirdetésben van valami ősi, anyai jelleg, ami új élettel ajándékoz meg bennünket. Mi vagyunk Isten gyermekeinek, az új teremtésnek a zsengéi.

Imádság az Úr anyjával, Máriával