Az iszlám világban az áldozati ünnep (Íd al-Adhá) napja
Törv 30,10–14; Zsolt 18 (17); Kol 1,15–20; Lk 10,25–37
Egy törvénytudó kérdezi Jézust az élet értelméről és az üdvözülésről: „Mester, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Jézus, ahogy sok más esetben is, az Írásokból meríti a választ. Ebben a helyzetben egyenesen a Törvény lényegére figyelmeztet: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” A törvénytudó azonban védekezésből megkérdezi: „Kit tekintsek felebarátomnak?” Valószínűleg meg akarta húzni az előre nem látható szeretet határait.
Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd paradigmája annak, hogyan kell az élet, a világ útjait járnunk. Jézus a szegények, a „félholtra vertek” iránti szeretet elsődlegességére figyelmeztet, akikkel mindennap találkozunk. A Jeruzsálemből Jerikó felé vezető út a világ összes útját jelenti, amelyeken az erőszak globalizációjának eredményeként sok kisemmizett, megsebzett, magára hagyott emberrel találkozhatunk. Nemcsak a félholtra vertek vannak sokan, hanem azok is, akik látják őket, de a paphoz és a levitához hasonlóan elfordítják a fejüket. Jézus a példabeszédben nem átlagos emberekről, hanem egy papról és egy levitáról beszél, akik a félholtra vert ember előtti keménységükről tesznek tanúságot. Ezzel is hangsúlyozni akarja annak a botrányos jellegét, amikor elválasztjuk az Isten-szeretetet a szegények szeretetétől.
A félholtra vert ember mellett egy hitetlen, bálványimádó szamáriai áll meg. A pappal és a levitával szemben neki azonnal megesik rajta a szíve. A görög szó, szplagkhnízomai jelentése ’mélyen megrendült’, ugyanaz a kifejezés, amit az evangélista Jézusra vonatkozóan használ, amikor a Mester meglátta az elesett és fáradt tömeget. A szamáriai leszállt a teherhordó állatáról, odament a kifosztott emberhez, a sebeit bekötözte, majd elvitte egy közeli fogadóba. Sok keresztény nemzedék Jézust látta meg ebben a szamaritánusban. Ő az, aki mindannyiunkra gondot visel, és a megmentésünkért kész nagy árat fizetni. Jézus az irgalmas szamaritánus. Ő nemcsak példát ad nekünk, hanem az együttérzését is megosztja velünk, hogy mi is a szamaritánushoz hasonlóan járjunk a világ útjain. Ez az Egyház és minden az evangéliumhoz hűséges közösség tapasztalata. Jézus arra tanít, hogy álljunk meg a szegények mellett, és legyünk együttérzők. A fogadóhoz hasonló a hívők közössége, amely olyan ház, ahol a tanítványok a fogadóshoz hasonlóan gondoskodnak a szegényekről. Mindannyiunknak szól a fogadóshoz intézett kérés: „Viseld gondját!” Kétdénárnyi együttérzésről van szó: nem kell sok ahhoz, hogy segítsünk és gyógyítsunk, elég két dénár. A szamaritánus hozzáteszi: „és ha többet költenél, visszatérve megadom neked.” Ez utalás arra, hogy bőséges szeretettel kell a szegények felé fordulnunk. A példabeszéd után Jézus az írástudóhoz fordul, és megfordítja a kérdést: „Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Az írástudó nem mondhat mást: „Aki irgalmas szívű volt iránta.” „Menj és tégy te is hasonlóképpen.” Az Úr azt kéri a hívőktől, hogy lépjenek közel, legyenek ők a legközelebb a szegényekhez, mert mellettük találhatják meg az örök életet.
Imádság az Úr napján
