Ter 18,20–32; Zsolt 137
(136); Kol 2,12–14; Lk 11,1–13
Az
evangéliumok gyakran írják Jézusról, hogy magányos helyekre vonul vissza, hogy
imádkozzon. Jézus napi tevékenységéhez tartozott ez, s nagyon fontos volt a
számára. A tanítványok gyakran látták és megérintette őket. Elég a Tábor hegyén
imádság közben történt színeváltozásra gondolnunk. Egy ehhez hasonló pillanat
lehetett az, amiről Lukács azt írja, hogy egyik nap az imádság után valamelyik
tanítvány odament Jézushoz, és megkérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni,
mint ahogy János is megtanította tanítványait!” Bizonyára csodálkozással
töltötte el a tanítványokat az, ahogy Jézus imádkozott, és ezért kérték:
„Urunk, taníts meg minket imádkozni!” Valószínűleg nem egy imára gondoltak,
hanem arra a módra, ahogy imádkozott. Taníts meg minket imádkozni, ahogy te
imádkozol! – mondhatták. Az Atya iránti közvetlenség, bizalom ámulattal
töltötte el a tanítványokat. Mindannyiunknak meg kell tanulnunk imádkozni.
Különös hálával gondolhatunk azokra az idősekre, a nagyszüleinkre, akik
megtanítottak minket imádkozni, és az imádsággal közvetítették számunkra a
hitüket. Így tett Jézus is, aki nemcsak a Miatyánk szavait adta át a
tanítványoknak, hanem a hitet egy olyan Istenben, aki nem elvont, hanem
gyermekeit szerető apa: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk!” Abbá.
Apuka. Tudjuk, hogy nagy felháborodást keltett ez a megszólítás a vallásos
zsidók között, akiknek tilos volt kiejteni Isten nevét.
Jézus segít, hogy az Istennel való
kapcsoltunk bizalmas és közvetlen legyen. Nem számít a hely, sem a szavak. A
szív és az Istennel való barátság számít. Így volt ez Ábrahám számára is. Példaértékű
és magával ragadó az a párbeszéd, amelyet Istennel folytat, amikor a bűnös és
züllött Szodomát igyekszik megmenteni. A hívőknek, akik az emberek és az Isten
barátai, közvetítő szerepük van. Az imádság meg tudja menteni a világot. Isten
meghallgatja, mert ő filantróp, az emberek barátja. A kitartó imádság a
barátságban megérinti Isten szívét.
Jézus két a hétköznapi életből vett
példával támasztja ezt alá. Az éjfélkor érkező barát történetével és az apa
történetével, aki soha nem adna kígyót a gyermekének hal helyett. És hozzáteszi:
„Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel
inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Ezzel
akarja érzékeltetni Isten határtalan nyitottságát, amivel az imádságunkat
fogadja. Kérjünk, és kapunk, keressünk, és találunk, zörgessünk Isten szívének
ajtaján, ahogy Ábrahám tette, és az Úr felénk fogja fordítani tekintetét.
Imádság az Úr napján
