Emlékezzünk Athenagorasz konstantinápolyi pátriárkára (†1972), az ökumenikus párbeszéd atyjára.
Oz 11,1–4.8c–9. Isten a mi atyánk
A most olvasott rész Isten atyai és anyai szeretetét írja le gyermeke, Izrael iránt. Most is úgy szólítja meg Izraelt, mint kezdet kezdetén, szenvedélyes szeretettel, nemcsak azért, hogy kiszabadítsa őt Egyiptomból és a rabszolgaságból, hanem különleges küldetést szeretne gyermekére bízni. A szabadság a gyermek számára az, hogy beteljesíti az Atya álmát az emberiségről. Kiszabadítja a szolgaságból, ápolja, neveli, kézen fogja, és megtanítja járni, a jóság kötelékével vonzza magához, lehajol hozzá, hogy táplálja. Mindent megtett a fiáért. Mégsem kap mást, csak hűtlenséget! Ezt a megindító szeretetről szóló részt magunkra is vonatkoztathatjuk. Az Úr rólunk is figyelmes, gyengéd atyaként gondoskodott. Elhívott, hogy az Ő népéhez, családjához, a hívők közösségéhez tartozzunk. És anyát is kaptunk tőle, az Egyházat, ahogy az első egyházatyák mondták: „Nem lehet Isten az atyánk, ha az Egyház nem az anyánk.” Mégis milyen gyakran mi is a saját kis terveinket követjük, a rövid távú céljainkat, elutasítva Isten szeretetét, és így eltávolodunk Tőle. Az Úr azonban nem adja fel velünk kapcsolatos álmát: meg akar szabadítani minket a világ sokféle szolgaságából, hogy egy olyan rendkívüli szeretet tanúságtevőivé tegyen minket az összes nép között, amely nem ismer határokat. Ezért minden hűtlenségünk ellenére az Atya újra meg újra hív bennünket, lehajol hozzánk, figyelemmel kísér, megbocsát és magához vonz.
Imádság az Egyházért
