Szent Mária Magdolna
emléknapja, aki hírét vitte a tanítványoknak, hogy az Úr feltámadt
Jn 20,1.11–18. Az üres
sír
A
mai liturgia Mária Magdolnára emlékezik. Jézus Galileában találkozott vele,
küldetésének elején, és hét gonosz lélektől szabadította meg. Az evangéliumban
az üres sír mellett látjuk őt, zokogva. Valaki elvitte az Urát. Elvesztette az
egyetlen embert, aki megértette őt, s ez arra sarkallja, hogy fusson, és
keresse őt, még ha meg is halt. Mindenkitől, a két angyaltól és a „kertésztől”
is Jézus felől érdeklődik. Mindent félretesz, csak a Mester keresésével
foglalkozik, semmi más nem érdekli. Ez az asszony az igazi hívő példája, aki
keresi az Urat. A „kertészt” is megszólítja. Saját szemével látja Jézust, de
nem ismeri fel. Arra van szüksége, hogy az Úr nevén szólítsa. Nekünk is erre
van szükségünk az evangéliummal kapcsolatban. Nem a szemünkkel ismerjük föl
Jézust, hanem a szaváról, vagyis az evangéliumról. Az a hangszín, az a hanglejtés,
az a gyengédség, ahogy a nevét kiejti, ami már oly sokszor megérintette, lerántja
Mária Magdolna szeméről a leplet, és felismeri a kertészben a Mesterét. Ha csak
egyszer is meghallgatjuk Jézust, akkor soha többé nem tudjuk elhagyni. Jézus
hangját, az evangéliumot nem lehet elfelejteni. Jézus elsőként Mária Magdolnára
bízza a feltámadás hírét. Gyenge asszony, akinek nehéz élete volt, de Jézus őt
teszi meg első tanúnak. Tarthatott attól, hogy nem fognak hinni neki, hogy
kigúnyolják. Mi is gyakran képzelgésnek tartjuk azt hinni, hogy a szeretet
erősebb a halálnál. Mária újból meghallgatta az Urat, és még a korábbiaknál is
boldogabban fut a tanítványokhoz, hogy hirdesse nekik: „Láttam az Urat!” A
feltámadt Jézussal való találkozás mindent újra mozgásba hoz. A húsvét, amit
Jézustól hallott, nem csak neki szólt, nem csak nekünk szól, hanem az egész világnak.
Ő, a bűnös asszony lett az evangélium első hirdetője. Nem fél, mert Jézus
szavaiból merít erőt. A bizánci hagyomány „az apostolok apostolának” nevezi őt.
A
Szent Kereszt imádsága
