Illés próféta
emlékezete, aki elragadtatott az égbe, és Elizeusra hagyta köntösét
Jer 1,1.4–10. Jeremiás
meghívása
Amikor
Isten meghívta Jeremiást, hogy prófétája legyen, Izrael történelmének nehéz
időszakát élte. Két korabeli nagyhatalom, az asszír és az egyiptomi
veszélyeztette létezését. A próféta története szorosan összekapcsolódik hazája
sorsával, amelyet a pusztulás fenyeget az Istentől való eltávolodása miatt is. Jeremiás
könyvének első lapjaiból kitűnik az Úr megkülönböztetett szeretete, amellyel
születése napja óta tekint a prófétára. Az Úr nem egy felkészült embert választ
ki: Jeremiás még fiatal, és olyan nevelést sem kapott, amely alkalmassá tenné a
nyilvánosság előtti beszédre vagy arra, hogy prófétaként lépjen fel. Emiatt Jeremiás
úgy érzi, jogosan utasítja vissza az Úr meghívását. Belegondol, hogy milyen nagy
feladatot bíz rá Isten, s ez egyenesen félelemmel tölti el. Az Úr azonban, bár
komolyan veszi érveit, és nagyon is tudatában van a Jeremiás szavaiból kicsengő
félelemnek, mégis megerősíti döntését, hogy kiválasztja prófétájának. Ami
Jeremiással történik, minden próféta és Jézus minden tanítványának életében megismétlődik:
mindannyian meghívást kapunk ugyanis az evangélium hirdetésére. Nem a saját
szavainkat vagy elgondolásainkat kell továbbadnunk, hanem az Úrét. A megváltás
történetében megismétlődik az, ami Jeremiással történt. Jézus maga is ezt
mondja a tanítványainak: „Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne
töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan
beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól
belőletek.” (Mt 10,19–20) Isten kőszívünket átalakítja hússzívvé, zárt
ajkainkat pedig késszé teszi a beszédre. Nem szabad hagynunk, hogy a félelem
győzzön! Inkább azt kell hagynunk, hogy megérintse ajkainkat, ahogy Jeremiással
is történt, és szavaink hatásosak lesznek.
Imádság
a szentekkel
