Július 20., szerda

 


Illés próféta emlékezete, aki elragadtatott az égbe, és Elizeusra hagyta köntösét

 

Jer 1,1.4–10. Jeremiás meghívása

 

Amikor Isten meghívta Jeremiást, hogy prófétája legyen, Izrael történelmének nehéz időszakát élte. Két korabeli nagyhatalom, az asszír és az egyiptomi veszélyeztette létezését. A próféta története szorosan összekapcsolódik hazája sorsával, amelyet a pusztulás fenyeget az Istentől való eltávolodása miatt is. Jeremiás könyvének első lapjaiból kitűnik az Úr megkülönböztetett szeretete, amellyel születése napja óta tekint a prófétára. Az Úr nem egy felkészült embert választ ki: Jeremiás még fiatal, és olyan nevelést sem kapott, amely alkalmassá tenné a nyilvánosság előtti beszédre vagy arra, hogy prófétaként lépjen fel. Emiatt Jeremiás úgy érzi, jogosan utasítja vissza az Úr meghívását. Belegondol, hogy milyen nagy feladatot bíz rá Isten, s ez egyenesen félelemmel tölti el. Az Úr azonban, bár komolyan veszi érveit, és nagyon is tudatában van a Jeremiás szavaiból kicsengő félelemnek, mégis megerősíti döntését, hogy kiválasztja prófétájának. Ami Jeremiással történik, minden próféta és Jézus minden tanítványának életében megismétlődik: mindannyian meghívást kapunk ugyanis az evangélium hirdetésére. Nem a saját szavainkat vagy elgondolásainkat kell továbbadnunk, hanem az Úrét. A megváltás történetében megismétlődik az, ami Jeremiással történt. Jézus maga is ezt mondja a tanítványainak: „Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek.” (Mt 10,19–20) Isten kőszívünket átalakítja hússzívvé, zárt ajkainkat pedig késszé teszi a beszédre. Nem szabad hagynunk, hogy a félelem győzzön! Inkább azt kell hagynunk, hogy megérintse ajkainkat, ahogy Jeremiással is történt, és szavaink hatásosak lesznek.

Imádság a szentekkel