Mik 7,14–15.18–20.
Isten, az irgalmas pásztor
„Melyik
isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot, és megbocsátod a vétkeket?
Aki nem haragszol mindörökre, hanem kedved leled az irgalomban?” Ezek a
szavak a 22. zsoltár és Ezekiel könyvének (Ez 33) pásztorát juttatják eszünkbe.
Az Úr pásztor is, aki továbbra is szereti az ő népét: „Irgalmazz nekünk még ez
egyszer, tipord össze vétkeinket, vesd a tenger mélyére minden bűnünket!” Az Úr
irgalma jóval nagyobb, mint népének bűne. Az Úrnak ez a nagylelkűsége a megbocsátásban
Izrael Istenének sajátja, és jól mutatja, hogy mennyire más, mint más népek
néma, rideg bálványai. Mikeás mintha nem találná a megfelelő szavakat Isten
irgalmasságának kifejezésére. Jézus a pásztor képét eleveníti fel: ő maga is Izrael
igazi pásztoraként mutatkozik be, aki ismeri a juhait, nevükön szólítja és akolba
tereli őket. Ha pedig akad közülük egy, amelyik eltéved, ott hagyja az összes
többit, hogy elmenjen azt az egyet megkeresni, és addig nem tér vissza, amíg
meg nem találja. A prófétának ezek a szavai segítsenek minket az imádságban,
hogy képesek legyünk meghallani Istent, amikor életünk jó pásztoraként szól
hozzánk, s hogy egy nyáj lehessünk ővele, aki az egyetlen pásztor.
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
