MÁRCIUS 14., CSÜTÖRTÖK

 

Jn 5,31–47. Akik tanúságot tesznek Krisztusról

Ha én tanúskodom magamról, tanúságom nem érvényes. ³²Más az, aki tanúskodik énrólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amelyet rólam tesz. ³³Ti Jánost kérdeztétek, és ő tanúságot tett az igazságról. ³⁴Nekem azonban nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. ³⁵Ő égő és világító lámpás volt, és ti egy ideig örvendezni akartatok az ő fényében.
³⁶Nekem nagyobb bizonyítékom van Jánosnál. A tettek, amelyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek, azok a tettek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem. ³⁷Rólam az Atya tett tanúságot, aki küldött. Ti soha az ő hangját nem hallottátok, sem arcát nem láttátok, ³⁸és az ő igéje nem marad meg bennetek, mert nem hisztek annak, akit ő küldött. ³⁹Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam; ⁴⁰ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
⁴¹Emberektől nem fogadok el dicsőséget. ⁴²Rólatok viszont tudom, hogy nincs bennetek Isten szeretete. ⁴³Én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtok el engem. Majd ha más jön a maga nevében, azt elfogadjátok. ⁴⁴Hogyan is tudnátok hinni ti, akik egymástól kaptok dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely egyedül Istentől van, nem keresitek? ⁴⁵Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni titeket az Atyánál! Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben reménykedtek. ⁴⁶Mert ha Mózesnek hinnétek, talán nekem is hinnétek, mert ő énrólam írt. ⁴⁷Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én igéimnek?«

 

Jézus közvetlenül az Atya tanúságtételére hivatkozik, aki a mennyben van, és aki őbenne munkálkodik az emberek földjén. Már Keresztelő János is tanúskodott róla, és természetesen az is erőteljes tanúságtétel volt. Róla mondja Jézus, hogy olyan volt, mint egy világító lámpa, de kevesen fogadták be azt a fényt. Végül küldetésének megcáfolhatatlan okaként hozzáteszi, hogy véghez vitt tettei – az Isten országának hirdetése és az igehirdetést kísérő csodák – tanúskodnak róla: Isten országa eljött az emberek közé. Az embereket a betegségektől és a szolgaságtól megszabadító evangélium kinyilvánítja erejét, amellyel meg tud szabadítani a gonosz hatalmából. Ezekről a „tettekről” beszél Jézus: a szívek megtéréséről és azokról a változásokról, melyek az emberek életében mennek végbe; az irgalmasság cselekedeteiről, melyek sokakat megszabadítanak a rabságból. A farizeusok, bár látják ezeket a műveket és hallják az igehirdetést, mégsem akarják hinni, hogy Jézus Isten küldötte. Szívüket megkeményítette a gőg. Jézus azt mondja: „Ám ti sem szavát nem hallottátok, sem színét nem láttátok.” Azoknak a farizeusoknak a viselkedése a mi viselkedésünk is lehet. A hit legfőképpen azt jelenti, hogy az ember a szívébe fogadja Isten szavát, és sajátjává teszi azzal, hogy gyakorlattá váltja. Ehhez alázat kell, hogy az Úrra tudjunk hallgatni, és készséges lelkület, hogy hagyjuk, a magasságból jövő szó vezessen minket. A meghallgatás és ez a készséges hozzáállás a hit első lépése, mert már benne van Isten szikrája, Isten vonzása, keresése, még azelőtt, hogy mi magunk észrevennénk.

Imádság az Egyházért