Jn 8,51–59. Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok
51Bizony, bizony mondom nektek: Aki
tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem.« 52Azt mondták
erre a zsidók: »Most ismertük meg, hogy ördögöd van. Ábrahám meghalt, a
próféták is, és te azt mondod: ‘Ha valaki a tanításomat megtartja, nem ízleli
meg a halált sohasem.’ 53Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál,
aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?« 54Jézus
azt felelte: »Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi. Atyám az, aki
megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok: ‘Istenünk’, 55pedig
nem ismeritek őt. Én azonban ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem őt,
hozzátok hasonló hazug lennék. De én ismerem őt, és a tanítását
megtartom. 56Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott, hogy láthatja az
én napomat. Látta, és örvendezett.« 57A zsidók erre azt mondták
neki: »Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?« 58Jézus
azt felelte nekik: »Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna,
én vagyok.« 59Ekkor köveket ragadtak, hogy megkövezzék. De
Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból.
„Bizony, bizony,
mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” A
mai evangéliumi szakasz nyitómondata világosan beszél Isten szava szabadító
erejéről. Valóban egyedülálló: az Úr az örök életet akarja nekünk ajándékozni,
azt az életet, amely nem ér véget a halállal, és mégis ellenállásunkba ütközik.
Sokan bizalmatlanul és ellenségesen tekintenek az Úr nagylelkűségére, amikor
más, emberibb, értelemmel teljes életet ajánl nekünk. Mintha visszautasítanánk
ezt a hatalmas szeretetet. Az evangéliumot talán el is fogadnánk, csak ne
kívánna olyan sokat, ne zavarna annyira bennünket, ne buzdítana arra, hogy túl
sokat változtassunk életünkön és szokásainkon. Könnyen előfordulhat, hogy azok
mögé sorakozunk fel, akik Jézus hatalmát megkérdőjelezik: „Csak nem vagy
nagyobb Ábrahám atyánknál?” A kérdés megfogalmazóinak szándéka az volt, hogy földbe
döngöljék az evangéliumot, elvegyék az erejét, a hétköznapok szintjére húzzák
le. „Kinek képzeled magad?” – kérdezik tőle arcátlanul. Pedig tényleg egyedül
Isten képes legyőzni a halált. És éppen ez az evangélium, az örömhír – Jézus
azért jött, hogy ezt elhozza nekünk. Ha az evangéliumból elvész ez a prófécia,
ha felhígul és elveszti, amiben elüt a világtól; ha nem mutat célként a
mennyország felé, az olyan, mintha megöltük volna. Jézus megint úgy válaszol,
hogy nem önmagát magasztalja fel. Szavai a mennyei Atya közvetlen ismeretéből
fakadnak: ő az, aki küldte. Magát pedig úgy mutatja be, mint aki elsőként
hallgatja és engedelmeskedik neki. Ha belezárkózunk önzésünkbe, könnyen olyanok
leszünk, mint Jézus hallgatói, akik először gyűlölettel bírálják, majd köveket
ragadnak, hogy megkövezzék. A köveket pedig azokhoz az érzéseinkhez és viselkedésmódjainkhoz
hasonlíthatjuk, amelyek akadályozzák az evangéliumot és annak erejét. Az Úr
olyan tanítványokat akar, akik tudnak hallgatni rá, s akik befogadják az Atya
szeretettervét, aki minden ember üdvösségét akarja.
Imádság az Egyházért
