Március 27., nagyszerda

Emlékezzünk Ferenc pápa 2020-ban, a világjárvány idején a Szent Péter téren elhangzott imádságára. Imádkozzunk a koronavírus- és minden járvány áldozataiért és a betegekért.

 

Mt 26,14–25. Jaj az árulónak!

 14Ekkor egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz 15és azt mondta nekik: »Mit adtok nekem, ha átadom őt nektek?« Azok megígértek neki harminc ezüstöt. (Zak 11,12) 16Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt.

17A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és azt mondták: »Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?« 18Ő azt felelte: »Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: ‘A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a pászkát.’« 19A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
20Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. 21Miközben ettek, így szólt: »Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.« 22Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni: »Csak nem én vagyok az, Uram?« 23Ő így válaszolt: »Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. 24Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.« 25Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: »Csak nem én vagyok az, Rabbi?« Ő azt felelte neki: »Te mondtad.«

Júdás árulásának elbeszélése mindig fájdalommal és zaklatottsággal tölti el az embert. Harminc ezüstért képes eladni Mesterét: ez egy rabszolga megváltásának az ára volt. Mennyi keserűség van a most hallgatott részt bevezető szavakban: „a tizenkettő közül az egyik”! Igen, a legjobb barátok egyike. Egy azok közül, akiket Jézus kiválasztott, szeretett, akikről gondoskodott, akiket megvédett az ellenfelek támadásaitól. És most éppen ő az, aki eladja az ellenségeknek. Júdás hagyta, hogy fokozatosan elcsábítsa a gazdagság ígérete, és hogy növekedjék a távolság közte és a Mester között, egészen az árulásig. Jézus egyébként világosan megmondta: „Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6,24) Júdás végül a Mammont választotta, és elindult ezen az úton. Csakhogy a történetnek egészen más a végkifejlete, mint előzőleg gondolta. Gyötrődése talán már akkor elkezdődött, mikor az foglalkoztatta, hogy megtalálja a módot és időt „Jézus átadására”. Már közel volt a húsvét, az átvonulás, a bárányvacsora ideje, amikor az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásra emlékeztek. Jézus jól tudta, mi vár rá: „Közel az időm”. Megkérte tanítványait, hogy készítsék el a húsvéti vacsorát, a bárányt, ezzel is megmutatva, hogy nem Júdás „adta át” őt a főpapoknak, hanem ő maga adta magát halálra az emberek iránti szeretetből. Jézus messzire is mehetett volna Jeruzsálemtől, visszavonulhatott volna a pusztába. Ott bizonyára nem tudták volna elfogni. Mégsem tette. Jeruzsálemben maradt. Úgy döntött, megüli a vacsorát, amelyben a zsidók megemlékeznek Isten döntéséről, mellyel visszafogadta magához népét, megszabadítva őket az egyiptomi fogságból. Aznap este szeretetet kért, és ez a kérés ma is visszhangzik minden tanítvány és minden ember fülében: Jézus szenvedése nem ért véget. Mindannyiunknak ügyelnünk kell, hogy távol tartsuk magunktól az árulás ösztönét, mely mindenki szívében ott rejtőzik. Azon az estén, hogy lelke szándékát a többiek elől elrejtse, Júdás maga is meg merészelte kérdezni: „Csak nem én vagyok az, mester?” Gondoljunk saját árulásainkra, nem azért, hogy súlyuk alatt összeroppanjunk, hanem hogy még szorosabban kötődjünk Jézushoz, aki ma is vállán hordozza a világ bűneit.

Nagyheti imádság