ApCsel 10,34.37–43; Zsolt 118 (117); 1Kor 5,6–8; Jn
20,1–9
A három asszony, akiről az
evangélium ír, halálában sem hagyja magára Jézust. Ilyen nagy a szeretetük.
Mennyire más a tanítványok viselkedése, akiket elragadott a félelem:
elmenekültek, amikor a Getszemáni-kertben elfogták Jézust, és még mindig be
vannak zárkózva az utolsó vacsora termébe. Az asszonyok szeretete igazán
példaértékű: nemcsak hogy legyőzik a félelmet, hanem túlmennek a lehetséges
határán is. Ott vannak kora reggel a sírnál az illatos olajakkal, hogy
szeretett Mesterük felé megtegyék szeretetük utolsó gesztusát. Amikor belépnek,
nem látják Jézus testét. De azonnal megjelenik előttük két fehér ruhás férfi:
„Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt” (Lk 24,5) – mondják
nekik. A két férfi a húsvétot hirdeti nekik.
Igen,
az Úr nem nyugodott bele a gonoszba és annak sokféle formájába, amellyel
megkeseríti az életet ebben a mi világunkban. A világjárvány után itt vannak a
háborúk. Valóban sötétség látszik borulni a földre. De a mennyei Atya – emlékeztet
bennünket János evangéliuma – annyira szereti a világot, hogy elküldte saját
Fiát, az egyszülöttet, hogy megmentsen minket.
A
két, ragyogó ruhába öltözött férfi közvetlenül a feltámadás kihirdetése után buzdítja
az asszonyokat és buzdít bennünket is: „Emlékezzetek
vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt”. Hányszor beszélt ugyanis Jézus
a barátainak a húsvét misztériumáról, de ők nem vették őt komolyan! És hányszor
szólt hozzánk Istennek ugyanez a szava, de mi is elfeledkeztünk róla! Azok az
asszonyok visszaemlékeztek a szavaira, amelyeket Jézus nekik is mondott, és
azonnal elmentek, hogy hirdessék a tizenegynek és mindenki másnak, amit láttak.
Felelősségünk, hogy ezt a húsvétot mindenkinek továbbadjuk. Az Úr ismét azt
kéri tőlünk, hogy mi is adjuk tovább. Itt van Péter apostol, aki az asszonyok szavainak
hallatán – a többiek és részben a saját hitetlensége ellenére – kilép az utolsó
vacsora terméből, és a sírhoz megy. Amint odaér, lehajol, hogy benézzen, és
meglátja a lepleket, amelyekbe az Urat bebugyolálták. A szeretet leplei ezek, a
szánalom, a könyörület leplei, leplek, amelyek beburkolnak sokakat, akiket
erőszak sújt. Azok a leplek, amelyeket az Egyház és minden keresztény közösség
kiterít a világ perifériáin, hogy ápolják a sok szegény, beteg, idős, gyermek,
idegen, menekült, elhagyott testét. Ezek a feltámadás leplei, a szeretet
győzelmének jelei az elhagyatottság felett. A húsvét arra kér minket, hogy sokasítsuk
meg őket az irgalmasság terének kiszélesítésével.
Húsvéti imádság
