Kiv 20,1–17; Zsolt 19 (18); 1Kor 1,22–25; Jn 2,13–25
„A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe.” Így kezdődik ez a vasárnapi evangéliumi szakasz, mintha arra akarná felhívni a figyelmünket, hogy számunkra is közeledik a húsvét. Három hét telt el azóta, hogy minket is elhívtak erre az útra. És újra fel kell tennünk magunknak a kérdést, vajon hűségesek vagyunk-e az úthoz, amelyet felkínáltak nekünk. Igen, kedves testvéreim, hogyan jártunk eddig a nagyböjti úton? Nekünk is, mint az akkori tanítványoknak, könnyebb a saját aggodalmainkra összpontosítani, mint az evangélium aggodalmaira, és így lelassulnak a lépteink, eltávolodunk az Úr gondolataitól.
A mai evangéliumi szakasz, a kereskedők kiűzése a templomból mintha megmutatná Jézus féltő szeretetét, ahogyan a zsoltár mondja: „emészt a házadért való buzgalom”, egészen a féltékenységig. Jézus itt különösképpen keménynek és elszántnak mutatkozik, nem tűrheti, hogy az Atya házát beszennyezzék, még ha kicsi és bizonyos értelemben nélkülözhetetlen üzletekről van is szó. Jézus jól tudja, hogy abban a templomban, ahova ezek a kis üzletek beszivárognak, előbb-utóbb az ember életét is eladják, csekély harminc ezüstpénzért. De melyik fajta kereskedés botránkoztatja meg ennyire Jézust?
Amelyik a szívekben zajlik. Ez a kereskedés még inkább haragra gerjeszti az Úr Jézust, mert a szív az igazi templom, ahol Isten lakni akar. Az effajta kereskedés tárgya pedig az életről alkotott felfogás és az életvitel. Hányszor egyszerűsítjük le az életet az adásvétel szintjére, ahol nincs többé jelen a szeretet ingyenessége! Hányszor kell észrevennünk, kezdve saját magunkon, hogy milyen ritka az ingyenesség, a nagylelkűség, a jóakarat, az irgalmasság, a megbocsátás, a kegyelem! Az emberek életét mintha kivédhetetlenül a személyes érdeken, a csoport vagy a nemzet érdekein alapuló vastörvény uralná. Mindannyian többé-kevésbé azon fáradozunk, hogy saját magunkért, saját nyereségünkért kereskedjünk.
Jézus újra belép életünkbe, és ahogy a templomban tette, lerombolja ezt az uralmat, fölborítja a saját kis érdekeink pultjait, hogy megerősítse Isten abszolút elsőségét. Ezt a célt tűzte ki mindannyiunk, a szívünk és az életünk számára, hogy megnyíljunk Isten befogadására. Ezért az evangélium minden vasárnap azzá az ostorrá válik, amellyel Jézus megváltoztatja a szívünket, az életünket.
Imádság az Úr napján
