1 Akkor Hanna így imádkozott:
„Szívem ujjong az Úrban,
erővel tölt el Istenem.
Szám nagyra nyílt ellenségeim ellen,
mert örülhetek segítségednek.
„Szívem ujjong az Úrban,
erővel tölt el Istenem.
Szám nagyra nyílt ellenségeim ellen,
mert örülhetek segítségednek.
4A
hatalmasok íját széttöri,
a botladozókat
erővel övezi.
5Elszegődnek
kenyérért a jóllakottak,
az éhezők meg
nem dolgoznak tovább.
Hét gyermeket
szül a meddő,
a sokgyermekes
anya meg elhervad.
6Az Úr
adja a halált és az életet,
letaszít az
alvilágba és felhoz onnan.
7Az Úr
tesz szegénnyé és gazdaggá,
megaláz és
fölemel.
8Fölsegíti
a porból a gyöngét
és kivezeti a
szennyből a szegényt.
A fejedelmek
mellett ad nekik helyet,
díszhelyet jelöl
ki nekik.
Az Úr tulajdona
a föld minden pillére,
ő helyezte rájuk
a világot.
Anna éneke, amely valószínűleg egy Izrael számára jól
ismert himnuszgyűjtemény darabja volt, tulajdonképpen zsoltár, amely annak a
hívő embernek az elfojthatatlan örömét fejezi ki, aki mindent Istentől kapott.
Egy olyan asszony éneke ez, aki nemsokkal korábban még meddő volt, s egyben egy
olyan nép éneke is, amely nemrég még elnyomás alatt sínylődött. „Szívem ujjong
az Úrban, erővel tölt el Istenem. Szám (ujjongással) nagyra nyílt ellenségeim
ellen,
mert örülhetek segítségednek” – kezdi hálaénekét Anna. Az öröm Annáé, a hatalom azonban Istené. Anna háromszor ismétli: nincsen, nincsen, nincs más, aki az Úrhoz mérhető. Ő az egyetlen, aki letekint a szegényre, és van ereje, hogy fölmagasztalja őket. Ezt tette Annával, ezt teszi Izraellel, ahogy minden eljövendő gyermekével. Ő a gyöngék és a szegények reménye, aki felborítja a meglévő felállást: a jóllakott helyébe az éhezőt állítja, a meddőt pedig a termékeny helyére; a jóllakottak pedig megtapasztalják az éhséget, amelybe másokat taszítottak. Egyértelmű itt a kiváltságosokkal szembeni vád: éppen azt kell elveszíteniük, aminek a legnagyobb értéket tulajdonítottak. Az Úr „adja a halált és az életet, ő taszít le az alvilágba és hoz fel onnan” (5). A szegények és a gyöngék Istenben bíznak, mert egyedül „az ő tulajdona a föld minden pillére”, ő akadályozza meg, hogy a káoszba süllyedjen a világ. Minden az övé, még az élet és a halál is. A Második Törvénykönyvben ezt olvassuk: „Nézd, az Úré, a te Istenedé az ég és az egek ege, a föld, s minden, ami rajta van. [...] Mert az Úr, a ti Istenetek az Istenek Istene és az Urak Ura, a nagy, a hatalmas és a félelmetes Isten, aki nem részrehajló, s akit nem lehet ajándékkal megvesztegetni, aki igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki.” (MTörv 10,14.17–18) Anna hálaénekében ez a vezérfonal tűnik fel, amely végigfut az egész Szentíráson: Isten megkülönböztető szeretete a szegények és a gyöngék iránt. Ez az ének, amely egy meddő és megvetett, de Isten által boldoggá tett asszony örömét fejezi ki, tovább megy, és egyenesen azt a gondolkodásmódot fogalmazza meg, amely Isten cselekedetei mögött áll, s az örömöt, amely a szegényeket és mindazokat eltölti, akik Őbenne bíznak. Ezt az éneket szinte szóról szóra elismétli majd Mária a Magnificatban, és vele együtt az egyház hálaénekévé válik, s minden hívőévé, aki Istenre bízza magát.
Imádság az egyházért
mert örülhetek segítségednek” – kezdi hálaénekét Anna. Az öröm Annáé, a hatalom azonban Istené. Anna háromszor ismétli: nincsen, nincsen, nincs más, aki az Úrhoz mérhető. Ő az egyetlen, aki letekint a szegényre, és van ereje, hogy fölmagasztalja őket. Ezt tette Annával, ezt teszi Izraellel, ahogy minden eljövendő gyermekével. Ő a gyöngék és a szegények reménye, aki felborítja a meglévő felállást: a jóllakott helyébe az éhezőt állítja, a meddőt pedig a termékeny helyére; a jóllakottak pedig megtapasztalják az éhséget, amelybe másokat taszítottak. Egyértelmű itt a kiváltságosokkal szembeni vád: éppen azt kell elveszíteniük, aminek a legnagyobb értéket tulajdonítottak. Az Úr „adja a halált és az életet, ő taszít le az alvilágba és hoz fel onnan” (5). A szegények és a gyöngék Istenben bíznak, mert egyedül „az ő tulajdona a föld minden pillére”, ő akadályozza meg, hogy a káoszba süllyedjen a világ. Minden az övé, még az élet és a halál is. A Második Törvénykönyvben ezt olvassuk: „Nézd, az Úré, a te Istenedé az ég és az egek ege, a föld, s minden, ami rajta van. [...] Mert az Úr, a ti Istenetek az Istenek Istene és az Urak Ura, a nagy, a hatalmas és a félelmetes Isten, aki nem részrehajló, s akit nem lehet ajándékkal megvesztegetni, aki igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki.” (MTörv 10,14.17–18) Anna hálaénekében ez a vezérfonal tűnik fel, amely végigfut az egész Szentíráson: Isten megkülönböztető szeretete a szegények és a gyöngék iránt. Ez az ének, amely egy meddő és megvetett, de Isten által boldoggá tett asszony örömét fejezi ki, tovább megy, és egyenesen azt a gondolkodásmódot fogalmazza meg, amely Isten cselekedetei mögött áll, s az örömöt, amely a szegényeket és mindazokat eltölti, akik Őbenne bíznak. Ezt az éneket szinte szóról szóra elismétli majd Mária a Magnificatban, és vele együtt az egyház hálaénekévé válik, s minden hívőévé, aki Istenre bízza magát.
