December 6., kedd

Szent Miklós (†350) ünnepe. Kis-Ázsiában, a mai Törökország területén volt püspök, tisztelete minden keleti egyházban él.

96 (95). zsoltár Íme a mi Istenünk, eljön, hogy megmentsen minket

Imádság Máriával, Urunk édesanyjával 

¹ Énekeljetek új éneket az Úrnak,
minden föld zengjen dalt az Úrnak!

² Énekeljetek az Úrnak és áldjátok nevét,

Naponként hirdessétek üdvösségét!

³ Hirdessétek dicsőségét a pogányok között,

csodatetteit minden nép előtt!

¹⁰ hirdessétek a pogányoknak: „Király az Úr!”

Megszilárdította a földet, hogy ne inogjon,

igazságosan kormányozza a népeket.

¹¹ Örüljön az ég, ujjongjon a föld,

vele együtt zengjen a tenger s ami benne van

¹² Vigadjon a rét és minden virága,

örüljenek az erdő fái az Úr színe előtt!

¹³ Mert nézd, közeledik,

jön, hogy kormányozza a földet.

Igazságosan uralkodik majd a földkerekségen

és hűségesen a népek fölött.

Ez a zsoltár azt a pillanatot örökíti meg, amikor a frigyládát felvitték Jeruzsálembe, egyben arra hívja a hívő embert, hogy arról az Úrról énekeljen, aki felmegy trónusára. Mindenkit hív, az egész világegyetemet, az eget, a földet, a tengert, a szántóföldeket, az erdő fáit, a népek családjait mind, hogy az Úr dicséretét zengjék. A zsoltárban háromszor hangzik el a felszólítás: „Énekeljetek!” Az egész világ örvend annak hírére, hogy Isten eljön, hogy uralkodjon és megítélje a földet. A zsoltáros mintha egy liturgikus közösséget festene elénk, amely Isten templomában gyűlt egybe az Úr dicséretére, majd így buzdít: „Hozzatok áldozati ajándékokat és jöjjetek udvaraiba. Boruljatok le szent pompával az Úr előtt!” (8–9). A zsoltáros tekintete valójában mindjárt a világra és az egész emberiségre irányul: mindenkinek, az egész földnek, minden nemzetnek, minden istennek, minden népnek szól a meghívás, hogy lépjen be a templomba. A templom, Izrael vallási kultuszának középpontja, amelyet Isten hajlékául választott, többé már nemcsak Izraelé, hanem „a népek családjaié” (7–8). Mély jelentést hordoz ez a menet, amelyben Izrael és a föld népei együtt lépnek be a templomba, egyetlen zarándokmenetben vonulnak. A templom és a világ közt feszülő ellentét alapvetően határozza meg Izrael hitét. Isten népének kiválasztottsága nem önmagáért való, hogy kizárólag saját üdvösségére legyen dolga. Az Úr egyetemes küldetést bízott népére, hogy hirdesse a föld minden népének, hogy egy az Isten, aki mindenki üdvösségét akarja, amelyből senki nincs kizárva. Már Ábrahám kiválasztása is az egész emberiséggel szembeni felelősség jegyében történt: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3). Isten terve, ahogy a Szentírásból kitűnik: az egyetemesség álma, hogy egybegyűjtse a népek egész családját. A zsoltáros buzdítja Izraelt: „Hirdessétek napról-napra szabadítását! Hirdessétek dicsőségét a nemzetek közt” (2–3). Egyértelmű a feladat: „ujjongjatok” és „hirdessétek” a népek között: „Király az Úr!” (10). Ez az egyetemes törekvés még nyilvánvalóbbá válik az evangéliumi üzenetben. Jézus tanítása annak az örömhírnek a megosztásával kezdődik, hogy Isten országa elérkezett minden nép számára: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa” (Mk 1,15). Ez Jézus tanításának a központi üzenete, amelyet első szavaitól kezdve hirdet. Jézussal Isten országa közel jött az emberekhez, sőt közénk érkezett. Az isteni tervben megvan a keresztények feladata is, maguknak is építeniük kell azt. Az egyház hivatása – ahogy Ferenc pápa nem szűnik újra és újra mindenki emlékezetébe idézni – az, hogy minden módon előmozdítsa a föld minden népe közötti találkozást, hogy elinduljanak Isten országa felé, amely már elérkezett.

Imádság Máriával, Urunk édesanyjával