A
szeplőtelen fogantatás ünnepe Máriát állítja elénk: őt, a hívek között az elsőt
árasztotta el elsőként Isten irgalma. Nem érdemeiért, hanem kegyelemből,
irgalomból. Lukács evangéliuma Názáretben láttatja őt, a birodalom legkülső
peremvidékén. Rajta nyugodott meg Isten tekintete, egészen fogantatásától
kezdve. Ma ennek a titoknak a szemlélésére és ünneplésére hív az egyház: Mária
eredendő bűn nélkül fogantatott, vagyis nem érintette az Istentől való
eltávolodás tragédiája, amely minden emberre rányomja bélyegét. Nem sebezhette
meg az eredeti bűn azt, aki Isten Fiának az anyja lesz majd.
Máriának
ez a misztériuma megvilágítja magának az egyháznak is a misztériumát. Ahogy
Isten tekintete a fogantatás pillanatában megpihen Márián, úgy megpihent a
hívők közösségén, mirajtunk is, mindannyiunkon. Pál apostol írja: „Mert őbenne
választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek
legyünk előtte” (Ef 1,4). Máriát és vele együtt minket is még a teremtés előtt
választott ki Isten. Azért választott ki, hogy szentek és feddhetetlenek
legyünk. Az apostol nem véletlenül mondja: „választott ki minket”, nem pedig,
hogy „mi választottuk”. Isten mindannyiunk nevét kimondta, és mi életre
keltünk. Igen, mindannyian mindenekelőtt Isten szeretetének a gyümölcsei
vagyunk, az ő szíve gondolt el minket, ezért jöttünk világra. Szüleink ebbe a
szeretetfolyamba kapcsolódtak be. Létünk Isten szívében kezdődik, és örökre
benne maradunk. Ezért hisszük, hogy az élet, mindenki élete: szent, kezdettől
fogva mindörökké. Az Úr soha nem feledkezik meg a nevünkről, és jaj annak, aki
azt ki akarja törölni. Isten mindenkit a szívében hordoz.
Ezen
az ünnepen az Úr hatalmas szeretetét szemlélteti velünk az egyház, és azokat a
csodákat, amelyeket általunk visz végbe, persze csak ha nem áruljuk el
kiválasztottságunkat. Mária, akit arra alkotott, hogy Jézus anyjává legyen,
teljességgel elfogadta ezt a hivatást. Pedig nem volt neki könnyű, nem volt
magától értetődő. Mária zavarba jött, amikor az angyal „kegyelemmel teljesnek”
nevezte. Nem tartotta nagyra magát – ellentétben velünk, akiknek a szívében
általában nem ilyen érzések élnek. Éppen ez az eredendő bűn lényege: az a
mindannyiunkban ott gyökerező tulajdonság, hogy gőgösek vagyunk, és azt
hisszük, mindenre képesek vagyunk a magunk erejéből. Az Istentől elszakadt
szívből fakad a világban a rossz.
Máriát
nem büszkeséggel tölti el az angyal köszöntése, éppen ellenkezőleg: zavarba
ejti. Így kellene történnie velünk is, valahányszor az evangéliumot hallgatjuk.
Az angyal azonban megnyugtatja: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.
Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni” (Lk 1,30–31). Ez a
hír valójában még jobban megzavarja, azért is, mert még nem él együtt
Józseffel. Az angyal azonban hozzáteszi: „A Szentlélek száll rád, s a
Magasságbeli ereje borít be árnyékával” (35). Nem tudhatjuk, mit gondolt Mária
abban a pillanatban. Ha nemet mond, nyugodtan folytathatja megszokott életét.
Ha azonban igent, egész élete gyökeresen megváltozik. Velünk ellentétben Mária
nem a saját erejében bízik, hanem Isten szavában. Ezért mondja: „Íme, az Úr
szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Mária, akit Isten elsőként
szeretett, az első, aki igent mond hívására, amelyet az angyal visz hírül neki.
Mária most itt áll előttünk, szívünkkel látjuk őt. Szemléljük, hogy
követhessük, és vele együtt zenghessük az Úr szeretetét, amelyet szívünkbe
kiárasztott.
Imádság Máriával, Urunk édesanyjával
