December 12., hétfő

A Guadalupei (Mexikó) Szűzanya emléknapja

25 (24). zsoltár Uram, mutasd meg nekem útjaidat!

Imádság a szegényekért

⁴ Uram, mutasd meg nekem útjaidat,
taníts meg ösvényeidre!
⁵ Vezess igazságod szerint és taníts engem,
hiszen te vagy az én Istenem és gyámolom,
minden időben benned bizakodom!
⁶ Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról,
és kegyelmedről, mely kezdet óta vezet!
⁷ Ne idézd fel többé
ifjúságom bűneit és tévedéseit,
jóságodban, Uram,
gondolj rám irgalommal!
⁸ Megbocsát az Úr és hűséges,
megmutatja az utat a bűnösnek.
⁹ Az engedelmeseket igazságban vezeti,
az alázatosokat megtanítja ösvényeire.

A 25. zsoltár a 34. zsoltárig tartó sorozat első darabja. A szegények ajkáról felszálló imádság, amely védelmet, bűnbocsánatot és ezzel egyidejűleg útmutatást kér. A zsoltáros, népével együtt valószínűleg nehéz időszakot él meg, amikor még a hitének is próbákat kell kiállnia. Ez talán éppen a száműzetésből való visszatérés utáni korszak, amikor a leghűségesebbeket nem fogadták be hazájukba, és emiatt magányosak és csalódottak voltak. Félve szegezték maguknak a kérdést, vajon érdemes volt-e hűségesnek maradni az Úr törvényéhez. Kétség merült föl bennük, hogy vajon Isten tényleg megtartja-e ígéretét. Ezekkel a nehézségekkel a háttérben a zsoltár első részét egyszerre hatja át bizalom és aggodalom: „Hozzád emelem, Uram, lelkemet, Istenem, tebenned remélek; ne hagyd, hogy megszégyenüljek, és ellenségeim ujjongjanak fölöttem!” (1–2). Ezek a szavak egy olyan ember szívéből törnek fel, aki az Úrra akarja bízni életét nehéz helyzete ellenére, amely úgy látszik, ellenségeinek annyira kapóra jön. Tudja, hogy az Úr nem hagyja magára. Tudatában van azonban felelősségének, hogy meg kell ismernie az Úr útjait és – segítségével – azokon kell járnia. Így imádkozik: „Uram, mutasd meg nekem útjaidat, taníts meg ösvényeidre! Vezess igazságod szerint és taníts engem, hiszen te vagy az én Istenem és gyámolom” (4–5). Az üdvösség – és ezt jól tudja a zsoltáros – Isten igéjének folyamatos és hűséges hallgatásában áll. Az Úr az, aki ismeri az üdvösség útjait. A hívő ember arra kap meghívást, hogy folyamatosan hallgassa az Úr igéjét és hűségesen tettekre váltsa azt. Ezt kéri majd Jézus is a tanítványaitól: „Boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!” (Lk 11,28). A hívő azonban tudja magáról, mennyire hűtlen és bűnös ember. Mégsem kell kétségbe esnie. Hitét az Úrba és az ő szeretetébe veti, amely jóval nagyobb az ember bűnénél. Nem szabad abbahagynia az imádságot. A zsoltáros az ő könyörgését adja ajkunkra: „Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról, és kegyelmedről, mely kezdet óta vezet!” (6). A hit szépsége, amely a zsoltárok lapjaiból kirajzolódik, éppen abban áll, hogy a mi Istenünk szeretete hatalmas, igazságossága pedig irgalmasság: „Édes az Úr és igazságos”, hirdeti a zsoltáros, majd hozzáteszi: „az alázatosokat megtanítja ösvényeire” (8–9). Az Úr valóban jóságos és irgalmas Atya. Jézus arra buzdít, hogy mi is kövessük: „Legyetek hát tökéletesek, ahogy mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,48).

Imádság a szegényekért