Damaszkuszi
Szent János áldozópap és egyháztanító ünnepe. Damaszkuszban élt, a VIII.
században. Imádság a szíriai keresztényekért.
Iz
11,1–10; Zsolt 71; Róm 15,4–9; Mt 3,1–12.
Az Úr karácsonya felé vezető első lépéseink során
egy nagy próféta, Keresztelő János jön elénk. Az evangélista teveszőr ruhába
öltözött emberként mutatja be nekünk, aki csípőjén bőrövet visel, az eledele
pedig sáska és vadméz. Júdea pusztájában, Jeruzsálemtől távol húzódik meg, és
szokatlan, ám nagyon világos módon beszél. „Viperák fajzata” – mondja azoknak,
akik elnyomják a gyengébbeket, és előrevetíti számukra Isten közelgő haragját.
Azután mindenkihez szól: a fejsze már a fák gyökerén van, és aki nem terem jó
gyümölcsöt, azt kivágják és tűzre vetik. Vádjai arra figyelmeztetik Jeruzsálem
lakóit, hogy eltávolodtak Istentől, Isten szeretetétől.
János távol tartotta magát Jeruzsálemtől.
Levetkőzött magáról mindent. Azt akarta, hogy egyetlen ereje a szó legyen: ő „a
pusztában kiáltónak szava”. Igen, ez a valódi neve: „A kiáltó szava”. Csak egy
hang, amely azonban megmutatja a szabadulás útját: „Készítsétek az Úr útját!”.
Ez a próféta ma ismét közénk jön. De kicsoda ma a próféta? Az evangélium. Ez az
Ige az a hang, amely olyan utakat mutat meg, amelyek másak, mint a durvaság, az
önzés, a megvetés, az erőszak, a közöny útjai. Az evangélium ma erre buzdít:
„Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!”. A mi útjaink gyakran
távol vannak az Úr útjaitól. Bűnbánatot tartani, megtérni ezért elsősorban azt
jelenti: bocsánatot kérni azért, mert távolságot alakítottunk ki saját magunk
és Jézus között. Az Úr azonban szemünk elé tárja látomását, amelyet Izajás is
látott: egy olyan világot, amelyben „majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és
a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az
oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a
medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán,
akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az
áspiskígyó üregébe is bedughatja a kezét az anyatejtől elválasztott kisgyerek.
Sehol nem ártanak, s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele
lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.” Jézus világa
olyan világ, amelyből eltűnt az erőszak, és amely jó szándékkal, barátsággal
telt meg. Isten országa ez, amely kiszorítja ezt a mi szomorú, erőszakos
világunkat, amelyben az emberek folyton harcolnak egymással, a terrorizmus
erőszakossága rettegést támaszt, a népek nekirohannak a szomszédjuknak,
ugyanazon nemzet egyik fele a másik ellen támad, mindenki bezárkózik önzésébe,
és csak azzal törődik, hogy saját érdekeit védje.
Szükségünk van Isten és az ő országa eljövetelére.
És Isten eljön, már a kapu előtt áll, ahogy a liturgia hirdeti. Ez a karácsony
örömhíre, és egy gyermek arcát viseli. Igen, a betlehemi gyermek elvezet minket
az Isten országába. Ezért születik. Az evangélium kis könyve megvilágosít és
vezet minket, ha szeretettel olvassuk. Olyan lesz, mint a tűz: megmelengeti
szívünket, hogy ne legyünk saját önzésünk foglyai; vezeti lépéseinket, hogy ne
mindig csak magunk körül forogjunk; tartja kezünket, hogy tárjuk ki a szükséget
szenvedők megsegítésére; megerősíti lábunkat, hogy a szeretet útján járjunk;
megvilágosítja elménket, hogy felismerjük, melyek a szép és igaz dolgok az
életben.
Imádság az Úr napján
