December 7., kedd



Szent Ambrus milánói püspök emléknapja (†397). Népe pásztoraként szembeszállt a császár hatalmi gőgjével.
103 (102). zsoltár Áldjad, lelkem, az Urat!

Imádság a szentekkel
1 Áldjad, lelkem, az Urat,
és egész bensőm dicsérje szent nevét!
2 Áldjad, lelkem, az Urat,
és ne feledd, mennyi jót tett veled!
3 Megbocsátja minden bűnödet,
és meggyógyítja minden gyöngeséged.
4 Megmenti életed a pusztulástól,
kegyelemmel és irgalommal koszorúz.
8 Az Úr irgalmas és könyörületes,
szelíd a haragban és gazdag az irgalomban.
9 Nem perel untalan,
haragja nem tart örökké.
10 Nem bűneink szerint bánik velünk,
és nem vétkeink szerint fizet vissza.

A 103. zsoltár 22 versből áll, a héber ábécé betűinek megfelelően. Így mintegy az ábécé első betűjétől az utolsóig, vagyis egész életünkkel adunk hálát Istennek. A liturgiában csak néhány vers hangzik el, de ezek is híven tükrözik az Úr dicséretének mindenre kiterjedő szándékát. A zsidó liturgia a Kippurkor, az engesztelés ünnepén énekli ezt a zsoltárt, mivel bűnbánati zsoltárként tartják számon. Valójában azonban nem hangzik el benne bocsánatkérés, csak hálaadás a már elnyert bocsánatért. A zsoltáros, aki megtapasztalta a bűnbocsánatot, mindenkit arra hív, hogy csatlakozzon hálaénekéhez. Az egész gyülekezet, az Úr egész népe nevében szólal meg, hiszen Isten mindenkivel azt teszi, amit ővele cselekedett. A zsoltáros először önmagát bíztatja („egész bensőm”), hogy áldja az Urat, és adjon hálát neki mindazért a jóért amit vele tett. Valóban hatalmas az Úr: „Megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged. Megmenti életed a pusztulástól, kegyelemmel és irgalommal koszorúz. Életed eltölti javakkal, mint a sasé, megújul ifjúságod” (3–5). A zsoltáros ezzel az öt tulajdonsággal jellemzi az Úr szeretetét: megbocsát, meggyógyít, megment a pusztulástól, kegyelemmel és irgalommal koronáz, eltölti javakkal az idős éveket, megújítja a fiatalságot. Ezért tartja fontosnak a zsoltáros, hogy az ember megemlékezzen arról, amit az Úr értünk tett: „ne feledd, mennyi jót tett veled!” (2). Míg a feledékenység önmagunkba zár, addig az Isten szeretetére való emlékezés arra ösztönöz, hogy megőrizzük a vele való szövetséget, és megtartsuk parancsait. Sajnos mégis könnyen megfeledkezünk az Úrról, annyira saját magunkkal vagyunk elfoglalva. Szerencsénkre Isten éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit mi teszünk: bűneinket elfelejti, és nem szűnik meg szeretni minket. Mi könnyen hagyjuk, hogy a harag elragadjon minket, a szeretetben és a megbocsátásban pedig lassúak vagyunk, az Úr viszont „irgalmas és könyörületes”, „szelíd a haragban és gazdag az irgalomban” (8). Nem bűneink szerint bánik velünk, és nem vétkeink szerint fizet vissza (10), hanem, ahogy az apa, megkönyörül fiain (13). Kicsit később a zsoltáros felidézi azt is, hogy miért ez a hatalmas szeretet: „Tudja jól, milyen az alkatunk, tudja, hogy a porból származunk” (14). Gyöngeségünk indítja arra Istent, hogy fölénk hajoljon, és gondjaiba vegyen minket. Hogyan is ne induljunk meg ekkora szeretet láttán?
Imádság a szentekkel