Szent Ambrus milánói püspök emléknapja
(†397). Népe pásztoraként szembeszállt a császár hatalmi gőgjével.
103
(102). zsoltár Áldjad, lelkem, az Urat!
1 Áldjad,
lelkem, az Urat,
és egész bensőm dicsérje szent nevét!
és egész bensőm dicsérje szent nevét!
2 Áldjad,
lelkem, az Urat,
és ne feledd,
mennyi jót tett veled!
3
Megbocsátja minden bűnödet,
és meggyógyítja
minden gyöngeséged.
4
Megmenti életed a pusztulástól,
kegyelemmel és
irgalommal koszorúz.
8 Az Úr
irgalmas és könyörületes,
szelíd a
haragban és gazdag az irgalomban.
9 Nem
perel untalan,
haragja nem tart
örökké.
10 Nem
bűneink szerint bánik velünk,
és nem vétkeink
szerint fizet vissza.
A 103. zsoltár 22 versből áll, a héber ábécé
betűinek megfelelően. Így mintegy az ábécé első betűjétől az utolsóig, vagyis
egész életünkkel adunk hálát Istennek. A liturgiában csak néhány vers hangzik
el, de ezek is híven tükrözik az Úr dicséretének mindenre kiterjedő szándékát.
A zsidó liturgia a Kippurkor, az engesztelés ünnepén énekli ezt a zsoltárt,
mivel bűnbánati zsoltárként tartják számon. Valójában azonban nem hangzik el
benne bocsánatkérés, csak hálaadás a már elnyert bocsánatért. A zsoltáros, aki
megtapasztalta a bűnbocsánatot, mindenkit arra hív, hogy csatlakozzon
hálaénekéhez. Az egész gyülekezet, az Úr egész népe nevében szólal meg, hiszen
Isten mindenkivel azt teszi, amit ővele cselekedett. A zsoltáros először
önmagát bíztatja („egész bensőm”), hogy áldja az Urat, és adjon hálát neki
mindazért a jóért amit vele tett. Valóban hatalmas az Úr: „Megbocsátja minden
bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged. Megmenti életed a pusztulástól,
kegyelemmel és irgalommal koszorúz. Életed eltölti javakkal, mint a sasé,
megújul ifjúságod” (3–5). A zsoltáros ezzel az öt tulajdonsággal jellemzi az Úr
szeretetét: megbocsát, meggyógyít, megment a pusztulástól, kegyelemmel és
irgalommal koronáz, eltölti javakkal az idős éveket, megújítja a fiatalságot.
Ezért tartja fontosnak a zsoltáros, hogy az ember megemlékezzen arról, amit az
Úr értünk tett: „ne feledd, mennyi jót tett veled!” (2). Míg a feledékenység
önmagunkba zár, addig az Isten szeretetére való emlékezés arra ösztönöz, hogy
megőrizzük a vele való szövetséget, és megtartsuk parancsait. Sajnos mégis
könnyen megfeledkezünk az Úrról, annyira saját magunkkal vagyunk elfoglalva.
Szerencsénkre Isten éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit mi teszünk:
bűneinket elfelejti, és nem szűnik meg szeretni minket. Mi könnyen hagyjuk,
hogy a harag elragadjon minket, a szeretetben és a megbocsátásban pedig lassúak
vagyunk, az Úr viszont „irgalmas és könyörületes”, „szelíd a haragban és gazdag
az irgalomban” (8). Nem bűneink szerint bánik velünk, és nem vétkeink szerint
fizet vissza (10), hanem, ahogy az apa, megkönyörül fiain (13). Kicsit később a
zsoltáros felidézi azt is, hogy miért ez a hatalmas szeretet: „Tudja jól,
milyen az alkatunk, tudja, hogy a porból származunk” (14). Gyöngeségünk indítja
arra Istent, hogy fölénk hajoljon, és gondjaiba vegyen minket. Hogyan is ne
induljunk meg ekkora szeretet láttán?
Imádság a szentekkel