1
Világosságom és üdvösségem az Úr –
kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr –
kitől rettegnék?
kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr –
kitől rettegnék?
4 Egyet
kérek az Úrtól,
csak egy a vágyam:
hogy életem minden napján
az Úr házában lakjam.
Hogy élvezhessem az Úr édességét,
és szemlélhessem szent templomát.
csak egy a vágyam:
hogy életem minden napján
az Úr házában lakjam.
Hogy élvezhessem az Úr édességét,
és szemlélhessem szent templomát.
13 De
biztos vagyok benne: meglátom az Úr dicsőségét
az élők honában.
az élők honában.
14 Ezért
remélj az Úrban és légy erős,
légy bátorsággal és bízzál az Úrban!
légy bátorsággal és bízzál az Úrban!
„Világosságom és üdvösségem az Úr – kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr – kitől rettegnék?” (1). A 27. zsoltárnak ezek a kezdő
szavai a zsoltárosnak az Úrba vetett sziklaszilárd bizalmáról tanúskodnak;
bizalma rendíthetetlen, minden lehetséges nehézség közepette is. A hívő így
szól Urához: „Ha hadsereg áll is velem szemben, szívem akkor sem remeg. Ha
harcra kelnek ellenem, akkor is bizakodom.” (3) Bizalma rendíthetetlen, még ha
szülei elhagyják, vagy hamis tanúk vádolják is. A hívő nem omlik össze, tudja,
hogy az Úr soha nem hagyja el. Ez a bizalom, amely inkább szól az Úrnak, mint
saját erőnknek, ez teszi lehetővé, hogy szembenézzünk a
megpróbáltatásokkal: „Ezért magasra
emelhetem fejem, ellenségeim fölé” (6), jelenti ki büszkén a zsoltáros. A félelem
aláássa az Úrba vetett bizalmat, mert arra sarkall, hogy saját magunkra
figyeljünk és saját erőnkben bízzunk. Az Úr azonban megment. Ő az erős és
hatalmas, aki megmenti az embert a romlástól. Az Úrba vetett bizalom tartja meg
szilárdan a gyöngéket és ad erőt azoknak, akik az Úrra hagyatkoznak. A hitből
fakad a bizonyosság hogy az Úr segítségünkre siet: „Ne utasíts vissza, Istenem,
megmentőm, ne hagyj el végképp!” (9). A zsoltáros jól tudja, hogy az Úrba
vetett bizalom az Úr házában, vagyis a hívők közösségében él és erősödik meg.
Ezért adja ajándékul a mi ajkunkra is azt az egyetlen vágyat, amely be kell
hogy töltsön: „Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam: hogy életem minden
napján az Úr házában lakjam” (4). A hívők közösségében kapunk segítséget a
belső ember ápolásához, aki nem önmagát keresi, hanem az Urat és ami az Övé. A
zsoltáros így imádkozik az Úrhoz: „Rólad mondja a szívem: »Téged keres
tekintetetem!« A te arcodat keresem, Uram!” (8). A hit az Isten-keresést
állítja a hívő ember egész életének középpontjába. Olyannyira, hogy a zsoltáros
félelme az egyetlen valós félelem, amely mindannyiunkat el kell, hogy töltsön,
vagyis az, hogy Isten ne rejtse el arcát (9). Ez azonban soha nem történik meg;
Isten ugyanis hűségesebb, mint egy apa vagy egy anya: „Hisz atyám és anyám is
elhagyott, de az Úr fölkarolt engem.” (10).
