Január 11., szerda

105 (104). zsoltár Az Úr mindvégig emlékezik szövetségére

Imádság a szentekkel

1 Magasztaljátok az Urat, szólítsátok nevét,
hirdessétek műveit a népek között!

2 Daloljatok, zenéljetek neki,
hirdessétek minden csodáit!

3 Dicsekedjetek szent nevében!
Akik keresik az Urat, azoknak örüljön a szívük!

4 Keressétek az Urat és erejét,
keressétek szüntelenül arcát!

6 Ti, fiai Ábrahámnak, az Úr szolgájának,
fiai Jákobnak, az ő választottjának!

7 Az Úr a mi Istenünk,
ítéletei az egész világon érvényesek.

8 Mindvégig emlékezik szövetségére,
ígéretére, amelyet ezernyi nemzedékre adott,

9 a szövetségre, amelyet Ábrahámmal kötött,
az esküre, amelyet Izsáknak esküdött.

A liturgia ma a 105. zsoltár első sorait adja ajkunkra. Ez az első zsoltár a Zsoltárok Könyvében, ahol felhangzik az Alleluja, ami annyit tesz: „Magasztaljátok az Urat!”. Ez a dicsőítés a kulcs ennek a zsoltárnak az értelmezéséhez, amelyből az első soroktól kezdve árad az Úr dicsőítése. A zsoltáros már itt tíz felszólítással igyekszik rávenni Izrael népét az Úr magasztalására: magasztaljátok, szólítsátok, hirdessétek, daloljatok, zenéljetek neki, hirdessétek, dicsekedjetek szent nevében, tekintsetek rá, keressétek, gondoljatok csodáira (vö. 1–7)! A zsoltár törzsét az Izrael hitvallásáról szóló elmélkedés alkotja. Ez a credo nem elvont állításokból áll, hanem a szabadítás történelmi eseményeiből, amelyeket Isten népéért végbevitt. Erre a történetre kell emlékeznie Izraelnek. Emlékezni pedig azt jelenti: újra átgondolni, elmélkedni róla, és mindenekelőtt újra átélni a szövetséget, amelyről szól. Megfeledkezni róla annyi, mintha kitörölnénk saját személyes és kollektív történetünkből. Az Úr „mindvégig emlékezik szövetségére, ígéretére, amelyet ezernyi nemzedékre adott, a szövetségre, amelyet Ábrahámmal kötött, az esküre, amelyet Izsáknak esküdött, s amelyet Jákobnak szilárd törvényül adott” (8–9). A zsoltár lezárásaként újra elhangzik: „Mert megemlékezett szent ígéretéről, amit Ábrahámnak, a szolgájának tett” (42). Mi olyan könnyen megfeledkezünk az Úr irántunk való szeretetéről és sok jótéteményéről! Gyakran annyira csak önmagunkkal és saját dolgainkkal vagyunk elfoglalva, hogy elfelejtjük az Urat és szeretetét. Újra kinyitni a Szentírást – amire a zsoltár buzdít – ezt jelenti: felidézni és újra átélni Isten szeretetének szabadító erejét: „Keressétek (drs) az Urat és erejét, keressétek (bqs) szüntelenül arcát!” (4). A zsoltáros két különböző igét használ a keresés kifejezésére. Az első ige (drs – egy másik magyar fordításban: „tekintsetek rá”) arra az erőfeszítésre utal, hogy megtaláljunk valamit, amit keresünk, és egyben kérjük is azt. Amikor Istent keresi az ember, e két jelentés összefonódik. Az Úrral való találkozás ugyanis soha nem pusztán az emberi keresés gyümölcse, hanem mindenek előtt ajándék, amelyet szüntelenül kell kérnünk. A másik ige – bqs – alapos, intenzív, sőt aggódó kutatásra utal. Megint Isten az, aki nagy gonddal kíséri figyelemmel az ember keresését. Boldogok vagyunk, ha legalább egy szemernyit átveszünk ebből az aggodalomból, ahogy Istent keressük! Ez járta át Mária Magdolnát azon a húsvét hajnalon az üres sír előtt, amikor sírt, mert elveszítette Jézust. Az Úr már Ámosz prófétán keresztül arra buzdítja a hívőket, hogy szüntelenül őt keressék: „Keressetek engem, és élni fogtok! Ne Bételt keressétek... A jót keressétek, ne a rosszat!” (Ám 5,4.14). Igen, Isten keresése minden hívő életének a kvintesszenciája: nem elvont vagy elméleti kutakodás, hanem a hallgatásban, a kitartó imádságban, a hűséges és nagylelkű szeretetben megélt konkrét keresés, részvétel Istennek e világ iránti szeretet-tervében.

Imádság a szentekkel