Január 17., kedd

Remete Szent Antal apát emléknapja, aki az egyiptomi sivatagban követte az Urat és sok szerzetes atyja lett. A zsidóság és a kereszténység viszonyán való elmélkedés napja.

111 (110). zsoltár Az Úr szövetségéről mindvégig megemlékezik
 
1 Szívem mélyéből dicsőítem az Urat
a szentek tanácsában és a nagy közösségben!
2 Az Úr művei nagyszerűek,
emlékezetesek mindazoknak, akik örülnek rajtuk.
4 Csodáit örökre emlékezetbe véste,
az Úr kegyes és irgalmas.
5 Ételt adott az őt félőknek,
szövetségéről mindvégig megemlékezik.
9 Népének megváltást küldött,
szövetségét minden időkre kötötte,
szent és magasztos a neve.
10 Az Úr félelme a bölcsesség kezdete,
okosak, akik kitartanak benne.
Dicsősége megmarad örökké.



A zsoltár egy hívő ember imádsága. De nem magányos hívőről van szó. A közösségben, másokkal együtt imádkozik. Így mond hálát Istennek azért, amit a népéért és annak szabadságáért tett. Isten konkrét cselekedeteiről van szó, amelyeket azért vitt végbe, hogy Izraelt megmentse a rabszolgaságból és élhető földre vezesse. A hívő szemléli, átelmélkedi, megízleli Istennek e műveit, és felfedezi bennük Isten határtalan szeretetének erejét. Nagynak, szépnek, csodálatosnak, hatalmasnak, igaznak és igazságosnak nevezi e tetteket. És nem is lehetett ez másként, mert Isten szeretettel és gyengédséggel, igazsággal és igazságossággal vitte őket véghez. Ezzel szemben a mi tetteink, főleg azok, amelyek az Evangélium, a szegények, a testvérek szolgálatával kapcsolatosak, hányszor hanyagok, mert szeretet nélkül cselekedtük őket! Szemléljük az Úr tetteit, hogy utánozzuk és ünnepeljük az ő szenvedélyes szeretetét! A hívő ezt mások előtt teszi, az igazak előtt, azok előtt, akik keresik és átelmélkedik Isten műveit és örömüket lelik bennük (2). Szívét magával ragadja az Isten tettei iránti csodálat, és így énekel: „Szívem mélyéből dicsőítem az Urat” (1). Igen, az Úr tetteit nem lehet mélységes csodálat nélkül megénekelni, anélkül, hogy szívünket magával ne ragadnák. Isten teljes szívéből szereti az embert. A zsoltáros a Húsvét művére, erre az egyedülálló eseményre utal: „Csodáit örökre emlékezetbe véste” (4). Ez az ünneplés gazdagon idézi fel a múlt történéseit: visszaemlékszik az Egyiptomból való elindulásra, de főként az azt követő szabadságot, és a végleges szabadság biztonságát ünnepli. Aztán ezt követte a másik nagy tett, a törvénykönyv ajándéka: „parancsai változatlanok, érvényesek mindig és örökké.” (7–8) Izrael mindig is a létezése szempontjából meghatározó ajándéknak tartotta a törvényt. Jól tudta, hogy nem tilalmakról van szó, hanem értékes és bölcs útmutatásról, hogy ne térjenek vissza a bűn rabságába és hogy hűségesek maradjanak a szövetséghez. A törvény megtartása volt a válasz a szövetségre: ahogy Isten minden erejével bekapcsolódott Izrael sorsába, Izraelnek hasonlóképpen meg kellett felelnie az Úrnak. A zsoltáros mondja: „Az Úr félelme a bölcsesség kezdete” (10). Az istenfélelem nem félelem, hanem tisztelet, engedelmesség, bizalom és ráhagyatkozás. Az Urat félni azt jelenti, hogy fenntartások nélkül, derűsen rábízzuk magunkat. Ahogy a zsoltáros mondja, ez minden bölcsesség alapja.
Imádság Máriával, Urunk édesanyjával